Halál után: mégis van fény az alagút végén?

A világ eddigi legnagyobb, halálközeli és testen kívüli élményekkel foglalkozó tudományos kísérlete arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a tudatosság nem szűnik meg az agyműködés leállásával.

Lehet, hogy van némi fény az alagút végén - állítják a University of Southampton kutatói. A nagy szkepticizmussal fogadható, ellentmondásos konklúzió egy négy évig tartó kísérlet végeredménye, amely során brit, amerikai és ausztrál kórházak szívleállásos esetét - több mint 2000-et - figyelték meg.

A túlélők csaknem 40 százaléka számolt be egyfajta tudatosságról és észlelésről a klinikai halál állapotában, mielőtt még szívüket újraindították volna - a részletek a Resuscitation szaklapban olvashatók.

Az egyik túlélő, egy 57 éves southamptoni szociális munkás még arról is beszámolt, hogy testét teljesen elhagyva, újraélesztését a sarokból nézte végig. Hiába volt halott három percen át , meglepően pontosan és részletesen írta le a körülötte folyó történteket. "Tudjuk azt, hogy a szívverés megszűnésével az agy már nem működik, de ebben az esetben úgy tűnik, a tudatosság megmaradt három teljesen percen át.

A halál pillanatában elválik tudatunk a testünktől

Az agy tipikusan 20-30 másodperccel a szív megállása után felmondja a szolgálatot. Ez a férfi pedig nem csupán leírta, hogy mi történt körülötte, de azt is elmondta, hogy két sípolást hallott egy gépből, ami amúgy hárompercenként ad hangjelzést, így tudtuk, hogy időre pontosan el tudta mondani a körülötte folyó dolgokat" - számolt be az esetről Dr. Sam Parnia, a kutatás vezetője.

A svéd Fredrik Colting fejéből pattant ki annak az órának az ötlete, amely kiszámolja, hogy meddig élünk, és vissza is számol addig a másodpercig. A részletekért kattintson! A 2060 szívleállásos esetnek 330 túlélője volt, közülük 140 állította azt, hogy újraélesztése közben tudatánál volt valamilyen szinten. A túlélők által elmondottak sok tekintetben egybevágnak. Minden ötödik ember mondta azt, hogy borzasztóan furcsa nyugalom szállta meg őket. Egyharmaduk azt állította, az idő vagy lelassult, vagy felgyorsult körülöttük. Sokan erős fényt láttak, aranyszínű villanást vagy napsütést. Mások azt mondták: félelmet éreztek, valamilyen fullasztó érzést, mintha mély vízben kellett volna előrehaladniuk. A megkérdezettek 13 százaléka mondta azt, hogy elválasztották tudatukat a testüktől és ugyanannyian állították azt is, hogy érzékeik élesebbek lettek.

Dr. Parnia úgy véli, számos embernek vannak ilyen jellegű halálközeli élményei, de a gyógyszerek vagy altatók hatására nem tudnak ezekre visszaemlékezni. Sokan azt is hihették, élményeik csupán hallucinációk vagy érzékcsalódások.

A kutatók kifejtették: tisztában vannak azzal, hogy a hasonló, a halál során és a közvetlenül utána történő jelenségek ismeretlenek a tudomány számára és remélik, hogy a hasonló halálközeli és testen kívüli élményeket tudományos szempontból is kielégítően tudják majd vizsgálni a most publikált tanulmány folytatásaként. Úgy vélik, vizsgálatuk elég bizonyítékot szolgáltat ahhoz, hogy azt mondják: a megtapasztalt élmények tényleg megtörténtek a klinikai halál állapotában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos idő várható kevés gomolyfelhővel, a Dunántúl egyes részein és az északkeleti harmadban felhős körzetek is előfordulhatnak. Csapadék a legtöbb helyen nem valószínű, de néhány hózápor kialakulását nem lehet kizárni. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, néhol viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Késő estére -5 és +1 fok közé hűl le a levegő. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!