Fiatalító hatása lehet a kannabisznak

Kutatók egérkísérletekkel bizonyították, hogy a marihuánafogyasztás visszafordítja az agy öregedését. Az idei év végén már klinikai kísérletek is indulhatnak idős önkéntesekkel.

Ausztrál kutatók felfedezték, hogy a marihuánafogyasztás finom változást idéz elő az érintettek járásmódjában. Részletek itt.

"Fiatal és idős egereket kezeltünk 28 napon át alacsony dózisú THC-val , a kannabisz fő hatóanyagával, és vizsgáltuk az állatok tanuló- és emlékezőképességét hetekkel a kezelés befejezése után. Az idős egerek teljesítménye az összes tesztben olyan jelentősen javult, hogy hasonló eredményeket értek el, mint a fiatal állatok" - mondta el a HVG-nek Bilkei-Gorzó András, a Bonni Egyetem docense, a megjelent tanulmány egyik szerzője. Hozzátette, eközben a fiatal állatokra ugyanaz a THC-kezelés éppen ellenkezőleg hatott.

A feltételezések szerint a kannabisz gátolhatja az emberi agy öregedését idős korban
A feltételezések szerint a kannabisz gátolhatja az emberi agy öregedését idős korban

Mivel az öregedési folyamatok alapjában véve azonosak az emberekben és az egerekben, továbbá a THC is hasonló hatásokkal jár, ezért a kutatók úgy vélik, hogy a kannabisz az idős emberek szellemi képességeit is oly módon javíthatja, ahogy a rágcsálókét. Észak-Rajna-Vesztfália tartománya a klinikai vizsgálatokhoz 2 millió eurót biztosít, és Bilkei-Gorzó András szerint az év végén el is indulhatnak majd a kísérletek.

Ami a legalizálást illeti, a szakember szerint természetesen külön kell választani a marihuána használatát élvezeti szerként az orvosi célú felhasználástól. "A kannabisz csökkenti a szorongást, a fájdalomérzetet, az epilepsziás rohamok gyakoriságát, és növeli az étvágyat, ami több betegség esetében fontos terápiás szerré teszi. Talán kevesen tudják, de függőségre hajlamosító hatása sokkal kisebb, mint a legálisan kapható alkoholé vagy nikotiné" - fogalmazott az interjúban az egyetemi docens, aki szerint a kannabiszfogyasztás szabályozásának kialakítása során mind a pozitív, mind a negatív hatásait figyelembe kell venni.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyar felnőtt lakosság 18 százaléka támogatná a marihuána legalizálását Magyarországon, amennyiben az árusítás szabályozott keretek között zajlana. Részletek itt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!