Csodás dolgot láthatunk, ha október 25-én az égre nézünk

Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás lesz látható Magyarországról. A mintegy két órán át tartó jelenséget szabad szemmel és távcsővel is meg lehet majd figyelni a déli órákban – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.

Napfogyatkozáskor a Hold a Földről nézve a Nap elé úszik, és a Hold árnyéka a Földre vetül. Mivel a Hold és a Föld keringési síkja 5,5 fokot zár be egymással, újhold idején a Hold általában nem a Föld és a Nap egyenesén, hanem attól feljebb vagy lejjebb tartózkodik – a napfogyatkozás így ritka és különleges esemény. Teljes napfogyatkozás esetén a Hold teljes egészében eltakarja a Napot, részleges napfogyatkozásnál pedig csak egy részét takarja ki a napkorongnak.

napfogyatkozás, részleges napfogyatkozás
Részleges napfogyatkozás lesz október végén. A fotó illusztráció, forrás: Getty Images

A mostani fogyatkozáshoz hasonlót legutóbb 2015-ben lehetett megfigyelni, akkor 59 százalékát takarta ki a Hold a Nap területének. A következő nagyobb, Magyarországról 47 százalékosan látszó fogyatkozás 2027. augusztus 2-án fog bekövetkezni – olvasható a csillagvizsgáló közleményében, amelyben arról is írtak, hogy az október végi égi jelenség Budapestről nézve 11 óra 18 perckor kezdődik, akkor lép be a Hold a napkorong elé. A legnagyobb fázist 12 óra 25 perckor éri el, akkor Budapesten a Nap átmérőjének 44 százalékáig hatol be a Hold sziluettje.

Azonnal megvakulhatunk, ha nem vigyázunk

A közlemény szerint véletlen egybeesés, hogy a Nap és a Hold látszó átmérője az égen szinte pontosan ugyanakkora, a Hold ugyanis éppen annyiszor van hozzánk közelebb, ahányszor kisebb a Napnál. A jelenség szabad szemmel is látható lesz; ebben az esetben a távcsőboltokban kapható napfogyatkozás-néző szemüvegek és vizuális napszűrő fóliák tökéletes védelmet nyújtanak, csakúgy, mint a hegesztőüvegek DIN 14-es fokozattól.

A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy a jelenség megfigyelésére csak szaküzletekben napmegfigyelésre alkalmazható eszközök használhatóak. Mint kiemelik, a legkisebb nagyítású távcsővel is tilos a Napba nézni, mert olyan mértékű energia fókuszálódhat a retinánkra, hogy az akár a másodperc tört része alatt azonnali vaksághoz is vezethet. Távcsövekhez napszűrő fólia használatát ajánlják.

Október 25-én számos csillagvizsgáló nyitja meg a kapuit a látogatók előtt, így a Svábhegyi Csillagvizsgálóban is különleges távcsöves programokkal készülnek a részleges napfogyatkozás megfigyelésére.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!