Csak szerelem kell

Ellenállni a szexuális csábításnak nem könnyű, azonban már tudományos kutatások is igazolják, hogy a szerelem elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a bűnbeesést - jelent meg az Evolution and Biology-ban.

Számos tanulmány bizonyítja, hogy az emberek nem éppen önmegtartóztató képességükről híresek, ha egy kis kedvtelésről van szó. Szeretjük kihasználni a kínálkozó lehetőségeket, mégpedig lehetőleg azonnal. Miért van az mégis, hogy a stabil párkapcsolatban élő szerelmes képes lemondani az alkalomról, és az önmegtartóztatást választani, még akkor is, ha a légyott titokban maradhatna?

Erre a kérdésre kereste a választ a pszichológus Gian Gonzaga, aki 60 heteroszexuális egyetemistát hívott meg egy különleges vizsgálatban való részvételre. Mindannyian már legalább három éve tartó kapcsolatban éltek. A kutatás Los Angelesben, a Californiai Egyetemen zajlott. A fiatalok első feladata az volt, hogy egy csábítóan festő ellenkező neműről készült fényképet kellett megnézniük, melyet egy népszerű randi-oldalról választottak ki. Erről a személyről, illetve vonzó tulajdonságairól aztán rövid esszét kellett írniuk, majd három csoportra osztották őket. Az első csoport tagjainak arról a pillanatról kellett írniuk, amikor a leginkább szerelmesnek érezték magukat jelenlegi kapcsolatukban. A második csoport a mostani partnerével átélt legemlékezetesebb szexuális élményét elevenítette fel egy rövid irományban, míg a többiek arról írhattak fogalmazást, ami éppen eszükbe jutott.

Mindenkit arra kértek, hogy próbáljon ne összpontosítani a csinos nőt/férfit ábrázoló fényképre, de ha mégis eszébe jut, akkor tegyen egy pipát az egyik mezőbe. A szerelemre fókuszáló csoport tagjai harmadannyi pipát tettek, mint a szexuális élményen gondolkodók, míg meglepő módon, a szabadon gondolkodók a "szerelmeseknél" hatszor gyakrabban gondoltak a szexi fotókra. "Úgy tűnik, hogy a szerelem érzése, mindenki mást kevésbé vonzóvá tesz" - mondta Gonzaga.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul, míg késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.