Akár serkenthetik is a daganatok növekedését az őssejtek

Az emlőműtétet követő rekonstrukciós sebészetben alkalmazott őssejtek kedvező mikrokörnyezetet alakíthatnak ki a daganatsejtek számára, ezzel segítve azok növekedését - olvashatjuk a Proceedings of the National Academy of Sciences legfrissebb számában.

A vizsgálatot támogató Claudia Fischbach-Teschl ( Cornell Rákközpont ) szerint nem csupán annak megértése fontos, hogy pontosan mi is történik, de abba is bele kell gondolni, hogy az őssejtes beavatkozás miatt az egyébként egészséges betegek válhatnak hajlamossá a visszaesésre. Az eljárás során zsírból állítják elő az őssejteket, melyek elősegítik a szöveti rekonstrukciót, valamint az újonnan kialakult sejtek ellátásához, és a szövetgyógyuláshoz szükséges érképződést.

Persze a daganatsejtek által elválasztott anyagok módosítják az őssejtek működését is: ugyan a zsírsejtekké való átalakulás elmarad, azonban az új vérerek képződése és a kötőszövetképzés megmarad – ezek szerepe pedig egyértelmű a daganatos kialakulásban. Emellett sejtek közötti térben az extracelluláris mátrix is olyan átalakuláson megy keresztül, mely mikrokörnyezet kedvező az emlőráksejteknek, ezek megjelenése a további őssejtaktiváláson keresztül biztosítja a szabályozás pozitív visszacsatolását.

A kísérletsorozat során Emily Chandler és a Bo Ri Seo munkatársai sejttenyészeti körülmények között olyan daganatsejtek által elválasztott anyagokat gyűjtöttek, melyek befolyásolhatják az őssejtek működését. Megállapították, hogy a TGF-béta és az interleukin-8 hatására az őssejtek kialakította kötőszöveti sejtek viselkedése más lesz. A következő lépésben ezeket az őssejteket a daganatsejtekkel együtt kísérleti egerek emlőjébe adták.

Végezetül a kísérleti megerősítette azt a feltételezést, miszerint elhízott hölgyekben magasabb az emlőrák kialakulásának kockázata. Az emlő nagyobb zsírtartalma több őssejt jelenlétét vonja maga után, ami felveti a daganatos progresszió lehetőségét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!