A kávéivás újabb előnyére derült fény

Azoknál a nőknél, akik naponta több kávét ittak, vagyis több koffeint juttattak a szervezetükbe, ritkább volt a tinnitusz előfordulása, mint azoknál, akik ritkábban vagy egyáltalán nem kávéztak - derítette ki egy új kutatás.

A tinnitusz, vagyis a fülzúgás az Amerikai Egyesült Államokban közel ötvenmillió embert érint, és hazánkban is több ezer lehet a betegek száma. Az érintettek nagyjából 2 százalékánál a betegség olyan súlyos, hogy a mindennapi tevékenységek elvégzését is befolyásolja. Jelentkezhet csengésként, de zúgó, sziszegő, morgó hangként is. Egyelőre nem gyógyítható, de egyre hatékonyabb kezelési lehetőségek vannak rá.

A most megjelent kutatásban közel 65 ezer nő adatait elemezték (a hölgyek egy nagyszabású egészségügyi kutatásban vettek részt 1991 és 2009 között). A nők a kutatás kezdetén 30 és 44 év között voltak, és átlagosan naponta két és fél csésze kávét ittak, ami 242,3 mg koffeinnek felel meg. 18 évvel később 5289 tinnituszos beteg volt közöttük.

Fülzúgás ellen igyon kávét!

Fülzúgás ellen igyon kávét!

Az adatok elemzése során kiderült, hogy minél több koffeint fogyasztott el egy hölgy, annál kisebb volt az esély arra, hogy fülzúgás alakuljon ki nála. Azoknál a nőknél, akik naponta legalább 450 mg koffeint fogyasztottak , 15 százalékkal ritkább volt a betegség, mint azok körében, akik csak 150 mg koffeint ittak meg.

"Az összefüggés egyértelmű, bár azt még nem tudjuk, miért is csökkenti a tinnitusz esélyét a kávé" - mondta Gary Curhan professzor, a kutatás vezető szerzője. "Az korábban már kiderült, hogy a koffein a központi idegrendszerre és a belső fülre is hatással van."

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.