2,5 milliárdan vécé nélkül

Két és fél milliárd ember kénytelen a világon vécé vagy más, a célnak megfelelő higiénikus alkalmatosság nélkül végezni a dolgát - derül ki az UNICEF és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közös felmérésének New Yorkban közzétett eredményéből.

Még megdöbbentőbb, hogy a vécével nem rendelkezők fele egyszerűen a szabadban, mások által is látható helyen intézi a vizelet- és székletürítést.

Az UNICEF igazgatója, Ann Veneman úgy látja, azonnali intézkedések nélkül nem érhető el a nemzetközi szervezet célkitűzése, hogy 2015-re legalább az emberek felének megfelelő legyen az ürítésre, tisztálkodásra alkalmas hellyel való ellátása. A közös jelentés szerint 1990-től 2006-ig 31-ről 23% százalékra esett azon emberek száma, akiknek a legegyszerűbb latrina sem áll rendelkezésére. Közülük 66 százalék, 778 millió ember él Dél-Ázsiában.

A vécé nélküli áldatlan állapotok főként a kisgyerekeket veszélyeztetik, akik a fekáliával szennyezett környezetben különböző súlyos hasmenéses betegségeket kaphatnak el. Világszerte a fertőző hasmenések következtében hal meg a legtöbb kisgyerek.

Az ivóvízellátás területén szerencsére jobb hírekről lehet beszámolni. Idén először sikerült a tiszta ivóvíz híján élők számát egymilliárd alá, 884 millióra csökkenteni. Még így is 328 millióan élnek megfelelő ivóvíz nélkül Dél-Afrikában. Ha a fejlődés folytatódik, 2015-re az emberiség 90 százalékának lesz ivóvize.

Forrás:
www.aerzteblatt.de

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.