Megcsonkította pácienseit a plasztikai sebész - animációval

97 rendbeli félrevezető reklám, minősített csalás, emberi élet veszélyeztetése és nem szándékos testi sértés vádjával kell szembenéznie a dél-marseilles-i bíróságon annak a francia orvosnak, aki a nyomozóknak azt állította: a világ egyik legjobb plasztikai sebésze.

MellfelvarrásAz 59 éves orvost, akit már az orvosi kamarából is kizártak, azzal is vádolják, hogy nem jelentette be dolgozóit klinikáján, és azzal fenyegette egyik áldozatát, hogy megakadályozza, hogy panaszt tegyen ellene. Michel Maure ártatlannak vallja magát, és kitart amellett, hogy ő "egy összeesküvés áldozata lett", amit a klinikája bezáratását kívánó konkurensei szerveztek.

A vád szerint több tucat férfit és nőt csonkított meg illetve veszélyeztette életüket 2000 és 2004 között. A tárgyalás várhatóan két hétig fog tartani.

"Soha senki sem sérült meg" - nyilatkozta hétfőn újságíróknak a sebész. "A tanúk olyan emberek, akik nem voltak hajlandók fizetni a műtétért, egyszerűen tolvajok." Egyik volt betege, akin Maure 1999-ben rosszul kivitelezett ráncfelvarrást hajtott végre, azt mondta, az orvost "meg kell büntetni". "Nem érzem a füleimet. Szenvedést okozott nekem" - nyilatkozta a bíróságra menet az újságíróknak. Franciaországban a kozmetikai műtétek jogi szabályozása csak 2002-ben kezdődött meg.

Pácienseinek többsége nő volt, akiken zsírleszívást és mellimplantátum beültetéseket hajtott végre, de férfiakon is végzett beavatkozásokat. A klinikája a nyomozók szerint "piszkos és rosszul karbantartott", ahol a betegek "közvetlen életveszélynek illetve súlyos utóhatásoknak" voltak kitéve.

Copyright AFP [2008] / Translation Medipress

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Továbbra is északkeleten várható a legkevesebb felhő, másutt változóan felhős lesz az ég. Az ország délnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat, egy-egy zivatar is lehet. Az északnyugati, északi szél élénkül, néhol erős lesz, majd estefelé mérséklődik a légáramlás. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?