Jelölje orvosát az Astellas Díjra!

Betegeik jelölhetik orvosaikat arra a díjra, amelyet idén alapított egy gyógyszergyártó cég azért, hogy elismerje a gyógyító szakma képviselőit.

Az Astellas Díjra bárki ajánlhatja azt az orvost, akitől - érzése szerint - az elvárhatónál is több segítséget kapott. Az ajánló megírhatja történetét is.

A díjazottakról a beérkezett javaslatok alapján dönt a zsűri. A bíráló bizottság tagjai nem orvosok, nem egészségügyi dolgozók, hanem olyan közéleti szereplők, írók, újságírók, színészek, aki eddigi életük során már találkoztak valóban a szakmájáért, a gyógyításért tevékenykedő orvossal: Siposhegyi Péter író, Krasznai Éva újságíró, Halász Judit színésznő, Kolláth György jogász lesz a zsűri tagja.

- A pályázatokat a páciensek készítik és nyújtják be, az írások önmagukról és orvosaikról szólnak, mégsem szabad senki személyiségi jogát és az orvosi titkot megsérteni. Nem az a fontos, hogy kivel mi történt, hanem az, hogy ki szolgált rá leginkább az elismerésre, azért, mert tudásból és emberségből jelesre vizsgázott - mondta dr. Kolláth György alkotmányjogász.

A kampány arca Nagy Bandó András. A humorista szerint nem csak gyógyulásra, hanem emberi viszonyra, jó szóra is szüksége van a betegnek.

Mától a pályázathoz kapcsolódó internetregény is olvasható a www.dijazorvosokert.hu/ oldalon, az orvosokról és betegekről szóló folytatásos történet Siposhegyi Péter drámaíró tollából születik.

A pályázatokat is ezen az oldalon lehet feltölteni 2008. január 6-ig, illetve postán lehet eljuttatni a következő címre: 1507 Budapest Pf. 43.

A díjat egy nagyszabású gálán adják át 2008 elején.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!