Halált is hozhat a napsugár

A 25-30 év közötti nők leggyakrabban ebben a rákfajtában halnak meg - derült ki a 2009-es Melanoma-nap sajtótájékoztatóján, amikor felhívták a figyelmet az idei ingyenes szűrési lehetőségre.

Évente majdnem ezren halnak meg Magyarországon melanoma miatt, a betegek száma állandóan körülbelül kétezer. Ez egyben ezt is jelenti, hogy igen magas a halálozás, ami a szakemberek szerint azért rendkívül szomorú, mert a betegség viszonylag egyszerűen, gyorsan felismerhető, és kezdeti stádiumban maradéktalanul gyógyítható. Mivel azonban a melanoma rendkívül hajlamos áttéteket képezni, ezért késői diagnosztizálás esetén drasztikusan romlik a gyógyulás esélye.

Melanomára több százszor hajlamosabbak az átlagnál azok, akiknek egyébként is sok, apró anyajegyük van - közölte dr. Oláh Judit, a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségi tagja.

Bőrrák - sokkoló képek Az egész világban nő a bőrrákos esetek száma - emelte ki hozzászólásában Vasváry Artúrné, a Magyar Rákellenes Liga elnöke. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a napfényre szükség van, de több tévhit is kering róla, pedig roppant fontos lenne, hogy minden sport és szabadidős tevékenység idején gondoskodjunk napvédelemről.

Az ingyenes szűrővizsgálatokat támogató két cég képviselői azt hangsúlyozták, hogy számukra a megelőzés a fontos, örömmel állnak a kezdeményezés mögé. A Schering-Plough képviselője kiemelte, hogy ők tulajdonképpen annak örülnének a legjobban, ha kevesebb lenne a beteg, aki a készítményeikre szorul, nem bánnák, emiatt csökkenne a forgalmuk.

A La Roche-Posay képviselője szerint egyre több és jobb minőségű termékkel védhetjük bőrünket a nyaralás és az utcán tartózkodás alatt, és mindig figyeljünk arra, hogy a jó minőségű készítményekben nem bomlik le a fényvédő anyag a sugárzás hatására.

Az idei ingyenes bőrrákszűrés május 11-én, hétfőn lesz, a pontos helyszínekről majd április közepétől lehet tájékozódni a www.melanomanap.hu oldalon.

Tavaly több ezren vettek részt a szűréseken, és több száz esetben irányítottak át gyanús bőrképlet miatt embereket szakemberekhez.

Kéky Kira

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?