Felgyorsítható lesz a sebgyógyulás ekcémásoknál, cukorbetegeknél

A San Diegoi Kalifornia Egyetem biológusai kedden bejelentették, hogy felfedeztek egy olyan fehérjét, mely kiemelkedően jelentős a sebgyógyulás folyamatában, és segíthet olyan betegségek súlyos komplikációinak kezelésében, mint a cukorbetegség vagy az ekcéma.

A korábban csupán a sejtpusztulással összefüggésbe hozott protein kritikus szerepet játszott a kísérleti egerek sebeinek gyógyulása során. A caspase-8 néven ismert protein hiányzik az ekcémások esetében, a cukorbetegek szervezetében azonban túl sok termelődik belőle, állítja a felfedezés, melyről a Nature következő számában jelenik majd meg cikk. A kutatók szerint felfedezésük választ adhat arra, hogy a cukorbetegek sebei miért nem gyógyulnak rendesen, és miért merülnek fel súlyos szövődmények még kisebb horzsolásokból is;

Ekcématovábbá arra is, hogy az ekcémások bőre miért gyullad be, amivel befolyásolja a védekező funkcióit. Olyan laboratóriumi egereket vizsgáltak, melyekben leblokkolták a bőrszövet azon génjét, mely a caspase-8 termeléséhez szükséges.

"A protein hiánya nem csak gyulladást okoz, mely a sebfertőzést okozó mikrobák megállítását célozza, hanem stimulálja az őssejtek termelődését is, mely a seb bezáródását idézi elő" - mondta Colin Jamora, a kutatócsoport vezetője. A seb begyógyulása érdekében háromféle reakciót mutattak az állatok: a gyulladást, mely során a test a betegség legyőzésére való sejteket szállít a seb felszínére; sejtburjánzást, melynél az őssejtek bőrsejtek képződését serkentették, hogy azzal töltsék ki a sebet; vagy az újraalakítást, amikor is a seb annyira kisimul, amennyire csak lehetséges.

A kutatócsoport felfedezte, hogy a bőrfelszín caspase-8 hiánya egy másik protein kibocsátását eredményezi a sejtekből, az interleukin-1-alfát, mely képes mélyebbre is hatolni a szövetben, hogy összegyűjtse az immunsejteket, illetve a helyi őssejteket osztódásra bírja. Most először tudták kimutatni, hogy a caspase-8 idézi elő ennek a speciális proteinnek a kibocsátását.

Az UCSD kutatói jelenleg egereken tanulmányozzák az emberi cukorbetegséget, mely a caspase-8 túlzott termelésével jár, hogy megállapítsák, a protein mesterséges csökkentésével visszaáll-e a sebgyógyító képességük. "A caspase-8-tól megfosztott egereket pedig az ekcéma tanulmányozására használjuk, hogy beazonosíthassuk, mi vezet az elváltozáshoz. Így új terápiás célirányokat dolgozhatunk ki arra a betegségre, mely világszerte a gyermekek 10-20 százalékát érinti" - mondta Jamora.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?