Döbbenet! Egy egész állatkert él rajtunk!

A bőr - az emberi szervezet legnagyobb szerve - tulajdonképpen egy hatalmas "baktérium-állatkertnek" ad otthont.

A New York-i Egyetem Orvostudományi Karának szakemberei kutatásaik során 182 baktérium fajtát találtak vizsgálati alanyaik bőrmintáin. A kimutatott baktériumok 8 százalékát még soha nem észlelték korábban. Dr. Martin J. Blaser, az egyetem Mikrobiológiai Tanszékének professzora, a tanulmány egyik társszerzője szerint soha nem lehetünk egyedül a bőrünkben.

A kutatócsoport 6 egészséges ember (3 férfi és 3 nő) alkarján vizsgálta a baktériumokat. Egyik alany sem szedett antibiotikumot a vizsgálat időpontjában, illetve 1 hónappal a vizsgálat előtt. A szakemberek mintát vettek a jobb és a bal alkar belső oldaláról, félúton a könyök és a csukló között, mivel két hasonló területet szerettek volna összehasonlítani. Ezek a területek a nem túl gyakran mosott területek közé tartozik az emberi testen. Mivel a változást is szerették volna vizsgálni, ezért 4 vizsgálati alanyból további mintákat vettek az első tesztet követő 8-10 hónapban.

Dr. Blaser szerint az emberi bőr eddig egy ismeretlen világ volt, amit társaival együtt felfedezők módjára kezdtek el kutatni. A folyamat Dr. Zhan Gao vezetésével több mint három évig tartott, és arra jutottak, hogy a bőrön fellelhető baktériumok egy része (54,4 százaléka) állandó lakó, más részük pedig csak átutazóban van. A jelen vizsgálat egy olyan, nagyszabású kísérlet részét képezi, ami szeretné feltárni az ember mikrobiális felépítését. Dr. Blaser csapata korábban a gyomor- és a nyelőcső baktérium flóráját vizsgálta. A végső cél, hogy megállapítsák az egészséges és a beteg szervezetben jelenlévő baktériumokat.

A szervezett saját baktériumai a test leggyakoribb sejtjei, a többi sejtekhez képest 10 az 1-hez arányban fordulnak elő. A bőrön található populáció az ember életritmusához képest változik. "A bőrt érintő különböző tényezők mint pl. az időjárás, a nap és a kozmetikumok ugyanúgy érintik" - mondta Dr. Gao.

A tanulmány szerint, a teljes baktérium csíraszám közel háromnegyede - 71,4 százaléka - az egyénre specifikusan jellemző volt. A baktériumok között három típus csak férfiakban volt kimutatható, ami arra enged következtetni, hogy a bőr baktérium tartalma nem szerint is különbözik.

"A vizsgálati alanyokon a leggyakrabban előforduló baktérium nem nagyon változik, de az átmeneti törzsek rendkívül változatosok lehetnek, időjárástól, étkezéstől, személyi tisztálkodástól és megbetegedéstől függően" - állapította meg Dr. Gao. A bőr soha nem baktériummentes, amely kedvező tényező, ugyanis a hasznos baktériumok nélkül a szervezet nem is tudna túlélni. A kutatócsoport további vizsgálatokat tervez, a beteg bőrt vizsgálják és összevetik azt az egészséges bőr baktériumflórájával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Hajnalra a legtöbb helyen csökken a felhőzet. Ekkorra a déli megyékben a gyenge csapadék is mindenhol megszűnik, azonban az Északi-középhegység vidékére felhők sodródnak, amelyekből zápor nem kizárt. A szél mérséklődik.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 12 és 18 fok között alakul, de az északi völgyekben 10 foknál is hidegebb lehet. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?