Barna bőrű? Attól még bőrrákos lehet!

A sötét szemű, sötét hajú, könnyen lebarnuló emberek azt hihetik, hogy nem kell aggódniuk a halálos bőrrák miatt, ám ha nem megfelelőek génjeik, ők sem lehetnek teljesen nyugodtak.

A melanóma, a bőrrák legveszélyesebb típusa. Időben felfedezve gyógyítható.

Bőrrák

A sötét szemű és hajú, könnyen barnuló embereknél az úgynevezett melanocortin-1 receptort (MCIR) kódoló gén a fontos: a gén egyik variánsát hordozva több mint kétszer nagyobb a melanóma kialakulásának esélye, mint egyébként. Általában a sötét hajú, nehezen leégő betegeket az orvosok az alacsony rizikójú csoportba sorolják, ám ez sem igaz mindenkire, hívta fel a figyelmet Peter Kanetsky, a Pennsylvaniai Egyetem Orvostudományi Karának epidemiológus adjunktusa, a témában megjelent tudományos közlemény társszerzője. Kanetskyék kedden az Amerikai Rákkutatók Társaságának denveri konferenciáján számoltak be eredményeikről.

779 melanómás beteget, továbbá 325 egészséges résztvevőt vontak be vizsgálatukba a Festékes Elváltozások Klinikáján (Pennsylvaniai Egyetem). Vizsgálták a résztvevők MCIR státuszát, és kérdőív segítségével elemezték, hogy ki mennyi időt tölt napon, és hogyan szokott barnulni. Rákérdezték a fizikai megjelenésre is.

Több mint 50 MCIR génvariációt azonosítottak, melyek közül négy bizonyult veszélyesnek a melanóma szempontjából. Az egészséges résztvevők 70 százaléka hordozott valamilyen MCIR génvariánst, és csaknem 27 százalékuk a magas rizikójú négy egyikét. A melanómás betegek 78 százalékánál mutattak ki valamilyen génváltozatot, náluk a magas rizikójú gének előfordulása 43 százalék volt.

A sötét hajú és MCIR változatot hordozóknál háromszor nagyobb a melanóma előfordulásának esélye, mint az ugyanilyen kinézetű, ám egészséges génállománnyal rendelkezőké. A nem szeplős, ám veszélyes változatot hordozóknál a rizikó nyolcszoros, a rendszeres napsütés hatására mérsékelten-erősen lebarnulóknál kétszeres. Korábbi kutatások alapján az MCIR gén változatainak hordozását a vörös hajhoz, szeplőkhöz, világos bőrhöz kötötték. Azt is tudták, hogy fokozza a melanóma kockázatát. A mostani vizsgálat szerint a vörös és szőke hajúaknál nem befolyásolta a melanóma rizikóját az MCIR variáns hordozás, aminek a magyarázata egyelőre még várat magára.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?