A rágó ráncosít!

A plasztikai sebészek szerint a rágózás lehet, hogy jót tesz a fogaknak, de kifejezetten előnytelen az arcbőrnek, mivel elősegíti a ráncosodást.

Dr. Joel Schlessinger Omahában dolgozó plasztikai sebész nyilatkozott az MSNBC-nek, a rágógumi által okozott kozmetikai panaszokról. A szakértő arról beszélt, hogy több páciense is gyakran rágózik, és esetükben kivétel nélkül megfigyelhető egy olyan ráncosodási folyamat, amely csak a rágógumi fogyasztásából eredeztethető. Ez jellegzetes ráncokat hoz létre, amelyek a száj körüli bőrfelületeken alakulnak ki.

A rágózással összefüggő ráncosodás a szakember szerint két okra vezethető vissza. Az egyik ok, ami miatt a rágógumi fogyasztás ráncosodáshoz vezet, az az ismétlődő rágómozgás miatt természetesen létrejövő ráncosodásra vezethető vissza, a rágózás során ez a folyamat hangsúlyosabban, gyakrabban jelentkezik, mivel a rágóizmokat túlságosan igénybe veszi a folyamat. Ennek köszönhetően a ráncosodás maga is gyorsabban és látványosabban következik be.

A másik ok, a plasztikai beavatkozáson már átesettek esetében a rágózás során a helyükről kimozdíthatja a bőrfeszesítő töltőanyagokat, amelyeket korábban éppen a ránctalanítás céljából injekcióztak a páciens bőre alá.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +13 °C

Többnyire napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, és elsősorban az Ózd-Szeged vonal mentén alakulhat ki zápor, zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik, de csapadékgócok környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között várható. Frontátvonulástól ma nem kell tartanunk.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?