Gyógynövények hatása az emberi szervezetre

A gyógynövények emberi szervezetre kifejtett hatásáról az idők során nagyon eltérő elképzelések voltak. Ezekre a véleményekre nagy hatással volt a gyógyítás adott színvonala. A XIX. század közepéig a gyógynövények szinte kizárólagos egyeduralma jellemző. Ezt követően jelentőségük visszaszorult, és a szintetikus kémia fejlődésével elkezdődött a mesterségesen előállított vegyületeket, hatóanyagokat tartalmazó gyógyszerek előtérbe kerülése. Évtizedeknek kellett eltelni ahhoz, hogy bebizonyosodjon, a szintetikus vegyületekkel szemben túlzott volt a várakozás. Az emberi képzeletben megszülető és lombikokban realizált vegyületek - bár sok esetben látványos hatásokat eredményeztek -, alkalmazásuk számos veszélye miatt nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

A 70-es évek kezdetén világszerte újra felértékelődött a gyógynövények gyógyászati jelentősége. Részben a szintetikumok felhasználása során jelentkező veszélyek felismerése, másrészt az orvostudomány továbbra is megoldatlan problémái új eljárások keresését sürgették. S mint annyiszor, az új keresése elvezetett a hatalmas tapasztalatai háttérrel rendelkező múlthoz, és annak újra értékelését követelte. Így vette kezdetét a gyógynövények második reneszánsza, aminek további lendületet adott, hogy éppen erre az időre tehető a világjelenségnek tekinthető szemléletváltozás, az ember-természet viszony átértékelődése. Az élet minden területén általánossá vált a természetes anyagok előtérbe helyezése, a természetes életmód, az egészséges táplálkozás, valamint a természet védelme.

Milyen lehetőségek és korlátok érvényesek a gyógynövények alkalmazására a 2000. év küszöbén?

Minden növényre általános érvényű megállapítás természetesen nem tehető. Az erős hatású anyagokat tartalmazó növények toxicitásuk miatt megmaradtak az ipari gyógyszergyártás területén.

A közepesen erős, vagy gyenge hatású növények azonban olyan készítmények hatóanyagaivá váltak, amelyek minden tekintetben egyre jobban megfelelnek a korszerű gyógyszergyártás - és forgalmazás szigorodó feltételeinek, amelyek szakemberek kezében, és megfelelő szintű tájékoztatás mellett helyet követelnek maguknak a modern gyógyszeres terápián belül.

Hatásmódjuk rendkívül változatos, ami a vegyületek sokfélesége miatt teljesen természetes. Mégis vannak a különböző életfolyamatokra ható növények esetén megtalálható közös vonások a hatásmechanizmusukban, a hatás kialakulásában, lefutásának jellegzetességeiben.

Az elkövetkezendő hónapokban ezeknek a jellegzetességeknek az elemzésével, megismerésével fogunk foglalkozni szervrendszerek, illetve betegségcsoportok szerinti felosztásban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
vérnyomás
Ez a két ásványi anyag rendbe hozza a vérnyomást – Naponta ennyit kell bevinni
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +25 °C
Minimum: +12 °C

A képződött gomolyfelhők feloszlanak, ezt követően derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Döntően gyenge vagy méréskelt lesz a légmozgás. Késő estére 12 és 20 fok közé hűl le a levegő. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 13 fok között alakul, de a hidegre hajlamos tájakon ennél több fokkal hidegebb, míg a nagyobb városokban és vízpartok mentén pár fokkal melegebb is lehet. Vasárnap a megszűnő hidegfronti hatás, illetve a hűvösebb légáramlás okozhat panaszokat az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Puli vagy komondor: felismered képről a kutyafajtákat? – Teszteld a tudásod! Mennyire vagy jártas a kutyafajták terén? Felismernéd a leghíresebb fajtákat fotóról? Kvízünkből most kiderül!
kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!