Mit együnk, ha egészséges ízületeket szeretnénk?

Minél idősebbek vagyunk, annál nagyobb az esélye annak, hogy az ízületeinkkel valamilyen probléma alakul ki: a kopások, gyulladások miatt gyakori lehet a fájdalom, vagy éppen a mozgás beszűkülése. Éppen ezért fontos, hogy mindent megtegyünk az ízületek egészségének megőrzéséért - ebbe a megfelelően összeállított étrend is beletartozik.

Egyes gyümölcsöknek, mint például az almának, az áfonyának, az édesburgonyának , a szilvának nemcsak rosttartalma miatt van fontos szerepe az étrendünkben, de azért is, mert ezekben egy quercetin nevű flavonol, növényi pigment található. Ez az anyag hozzájárul az ízületekben található kollagén termelődéséhez, így azok képesek megőrizni rugalmasságukat és mozgékonyságukat.

A hagymafélék, elsősorban a vöröshagyma és a fokhagyma olyan kénvegyületeket tartalmaznak, amelyek igen hatékonyan veszik fel a harcot a gyulladások ellen. Az ízületekben lévő mikroszkopikus gyulladások okozhatják a mozgáskor jelentkező fájdalmakat. Szintén gyulladáscsökkentő vegyületeik és a nagy mennyiségű antioxidáns miatt érdemes rendszeresen a keresztesvirágzatúak családjába tartozó zöldségeket enni, ezek közé tartozik a brokkoli, a karfiol, a kelbimbó és a káposzta.

A természetes gyógymódok segíthetnek, de a kezelést a lehetséges okokra való tekintettel, nagy gondossággal kell megválasztani. Ennek magában kell foglalnia a fájdalomcsillapítást, a gyulladásgátlást, a baktériumok kiirtását és egy alapterápiát annak érdekébe, hogy a betegséget ellenőrzés alatt lehessen tartani. Milyen gyógymódok közül választhatunk? Az olajos magvakban, elsősorban a mandulában, a brazil dióban és a pekándióban nemcsak jelentős mennyiségű E-vitamin található, de úgynevezett omega-3 zsírsavakban is gazdagok. Ezek a zsírsavak gyulladáscsökkentő hatásúak, és enyhíthetik az ízületi fájdalmakat és az ízületek merevségét is. Az omega-3 zsírsavak nagy mennyiségben vannak jelen a zsíros húsú, hideg vízben élő halakban is, ám az olajos magvak sok ember számára könnyebben elérhetőek és természetesen nem járnak együtt a jellegzetes halízzel sem.

Az ananász is jót tehet az ízületeknek

A déligyümölcsök közül ananászt és papayát érdemes minél többször enni, ha hozzájuk jutunk. Mindkettőben találhatóak ugyanis olyan enzimek (az előbbiben bromelain, az utóbbiban pedig papain elnevezésű), melyek gyulladáscsökkentő és ezen keresztül fájdalomcsillapító hatással is bírnak. Mindkét gyümölcsben található jelentősebb mennyiségű C-vitamin. Ez pedig az ízületek túlterheléséből, túlerőltetéséből származó mikroszkopikus sérülések „kijavításában” lehet a szervezetünk segítségére.

A fűszernövények közül érdemes minél többet használni a kurkumát és a gyömbért . Ezek gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatásokkal bírnak, mozgékonyabbá és egészségesebbé teszik az ízületeinket. Mindkettőt keverhetjük az ételeinkbe és az italainkba, de akár külsőleg is alkalmazhatjuk őket akkor, ha az ízületi fájdalom és merevség ellen szeretnénk természetes megoldást. Óvatosan melegítsünk fel egy kevés olíva- vagy kókuszolajat, tegyünk bele 10 csepp kurkuma- vagy gyömbérolajat, esetleg reszeljünk bele egy kis darab gyömbért, majd ezzel masszírozzuk át az érintett, sajgó területet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
máj
Meddig képes meggyógyítani magát a máj? – A szervezet legnagyobb túlélője
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +9 °C
Minimum: +2 °C

Többnyire erősen felhős, északkeleten nagyobb területen borult idő várható, de hosszabb szakadozásokra is van esély - előbb nyugaton, délnyugaton, majd az idő előrehaladtával főleg az ország középső, északnyugat-délkelet tengelyének szélesebb sávjában. Helyenként - nagyobb eséllyel a Dunántúl kevésbé felhős, szélcsendes részein - párássá, ködössé válhat a levegő. Főként a nyugati, délnyugati vidékeken, valamint az északkeleti harmadban időszakosan előfordulhat kisebb eső, zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este 1 és 6 fok közötti értékekre lehet számítani. Egy tartósan ciklonális, alacsony nyomású helyzet áll fenn, amelyhez gyenge, elnyújtott fronthatás társul.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!