Pápa: laparoszkópos műtétekhez szükséges eszközökre lenne szükség

A pápai Gróf Esterházy Kórház és a Rendelőintézeti Szakrendelő a város és a körülötte fekvő aprófalvas térség egészségügyi központja. Dr. Vörös Ibolya főigazgató elmondta, a szeptember 20-ai Richter Egészségváros rendezvényen befolyó összegből laparoszkópos műtéti eszközöket szeretnének vásárolni.

Pápát és a környező településeket lakóit fogadja az intézmény: hány embert látnak el?

Vannak osztályok, ahová körülbelül 63 ezer, míg vannak olyanok is, ahova 90 ezer lakos tarozik. Fekvőbeteg osztályainkon közel 10 ezer, míg a járóbeteg szakrendeléseken csaknem 300 ezer beteg fordul meg évente. 141 aktív és 135 krónikus, illetve ápolási ágyunk van. A kórházban valamennyi alapszakma – belgyógyászat, sebészet, sürgősségi, intenzív terápiás stb. – működik. Egynapos sebészet keretében látjuk el az urológiai és a szemészeti beavatkozásokat. A járóbeteg szakrendelésen – az általános osztályokon kívül – neurológia, nephrológia, bőrgyógyászat, reumatológia, ortopédia is működik. Mindez az jelenti, hogy ellátottjainknak csak különleges esetekben kell más intézményben mennie, a kórházban és a rendelőben szinte minden típusú orvosi ellátást megkapnak.

Milyen típusú betegségeknél figyelhető meg kórházukban a betegek számának növekedése?

Három területen nőtt meg erőteljesebben a páciensek száma: a diabetológián, a kardiológián és a gasztroenterológián. Az utóbbi években jóval magasabb a száma azoknak, akik cukorbetegséggel , szív- és érrendszeri gondokkal, vagy a gyomor- és bélrendszeri panaszokkal keresnek meg minket. Épp ez utóbbi betegségcsoport gyakoribb előfordulása miatt döntött a kórház vezetése úgy a két évvel ezelőtti struktúraváltáskor, hogy - a belgyógyászati osztály "terhére" - 15 ágyat a gasztroenterológiai profil kialakítására különít el. Ehhez jó hátteret nyújt a járóbeteg-ellátáson működő labor. Mivel az ellátási területünkön egyre több az idős ember, így 30 ágyas mozgásszervi rehabilitációs osztályt alakítottunk ki uniós támogatásból: ennek átadása szeptember lesz. S ha már a fejlesztésekről beszélünk, meg kell említenem egy közel jövőben induló 1,5 milliárdos uniós beruházást is: ennek során 60 ágyas belgyógyászati osztály épül, lesz patológiai részleg is, s a diagnosztikai gépparkunk is megújul.

Pápa: laparoszkópos műtétekhez szükséges eszközökre lenne szükség

Miért tartja fontosnak a Richter Egészségvárost?

Nagyon nagyra értékelem, hogy a orvos-beteg közti bizalom megerősítésére is kiválóan alkalmasak.

Terveik szerint, mire költik azt az összeget, ami összegyűlik a <a href="https://www.egeszsegvaros.hu/" target="_blank">Richter Egészségváros rendezvényen</a>?

Sebészeti és nőgyógyászati műtétek elvégzéséhez való laparoószkópos egységhez monitort és különféle tartozékokat szeretnénk vásárolni a pénzből. A laparoszkópos műtétek minimális invazív beavatkozások: kisebb traumát jelentenek a szervezetnek, mint egy hagyományos műtét, hiszen apró bemetszésen keresztül bevezetett eszköz segítségével lehet operálni. A műtét után gyorsan felépül a beteg, nem kell hetekig táppénzre mennie. S az sem utolsó szempont, hogy a szövődmények száma is kisebb, mint egy nyílt műtét estében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra