Nem tudjuk bepótolni az elmaradt alvást

A hétvégi lustálkodással nem hozható be a hétközbeni alváshiány, sőt hatására inkább még álmosabbak és kótyagosabbak leszünk.

Amint azt Dr. Gregory Carter kifejtette, ha szombaton és vasárnap akár csak egy órával tovább alszunk, mint hétköznapokon, testünk belső órája megzavarodik. Emiatt vasárnap nehezebben tudunk elaludni, hétfőn pedig nehezen ébredünk. A szakember hozzátette, hogy téves az a nézet, miszerint hétvégén be kell hozni az alváslemaradásunkat, ehelyett függetlenül attól, mennyit alszunk hétközben, a maradék két napon sem szabad nyolc óránál többet ágyban tölteni.

Ha helyre akarjuk állítani belső óránkat, mindössze arra van szükségünk, hogy nyolc órával azelőtt lefeküdjünk, mint amikor kelnünk kell. Ennek ellenére a többség péntek és szombat esténként nagyon későn fekszik le, amit azzal próbál kompenzálni, hogy szombaton és vasárnap sokáig alszik. Ehhez még hozzájárul a jelentős mennyiségű alkoholfogyasztás és a lefekvés előtti e-mail-olvasgatás, melyeknek aztán egyenes következménye lesz, hogy hétfőn alig bírunk kikászálódni az ágyból.

Végezetül a szakember arra hívja fel mindenki figyelmét, hogy testünk éjszakai alvásra van beprogramozva, és számos tanulmány kimutatta már, hogy azok, akik összezavarják biológiai órájukat , sokkal fogékonyabbak számos betegségre.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.