Légy a pszichológusod, és tízévente gondold újra a házasságod!

A házastársak - ha nem is beszélnek róla - csaknem mindig pontosan tisztában vannak azzal, hogy éppen milyen viszonyban vannak a másikkal. De nagyon sokszor abban a tévhitben élnek, hogy mindebből csak annyi látszik, amennyit ki akarnak mutatni.

A hatodik érzékünk sosem téved

Mint minden emberi kapcsolatnak, a házasságnak is igen fontos része a kommunikáció. Természetesen nem csak a nyíltan elhangzó mondatokat értjük ez alatt, hanem valamennyi üzenetet, ami a másikra, a kapcsolatra vonatkozik: és ebbe beleszámítanak az érzések, a gondolatok, a vágyak, a gesztusok. A házastársak - ha nem is beszélnek róla - csaknem mindig pontosan tisztában vannak azzal, hogy éppen milyen viszonyban vannak a másikkal. De nagyon sokszor abban a hitben élnek, hogy mindebből csak annyi látszik, mint amennyit ők ki akarnak mutatni. A valóság ezzel szemben az, hogy ha hosszabb ideig együtt élünk valakivel, szinte hihetetlen, milyen sokat elárul a másikról számunkra az a bizonyos hatodik érzék. Így fordulhat elő, hogy például megérezzük, ha társunk ellenséges, agresszív gondolatokat forgat a fejében, de ez sokszor még bennünk sem válik tudatossá, csak valami nyomasztó sejtelem jelenik meg az agyunk leghátsó traktusában.

A boldogtalan házasságok titkai

Kutatók megvizsgálták, milyen különbségek vannak a boldog és boldogtalan házaspárok kommunikációjában. Kiderült, hogy azok, akik alapvetően megértő, jó viszonyban vannak egymással - bár a legkülönbözőbb módon kommunikálnak, de valamilyen módon mindig kezelni tudják az ilyen kapcsolatban is elkerülhetetlen konfliktusokat. Ezzel szemben a rossz, boldogtalan házasságokban tipikus az alapvetően rossz kommunikáció. Ennek egyik legfontosabb eleme a másik folytonos kritizálása, ami rendszeresen személyes támadássá fokozódik. Erre a másik fél védekező álláspontot vesz fel, illetve ellentámadása megy át, vagy teljesen visszavonul. Jellemző ezekre a házaspárokra, hogy a konfliktusaik szinte sosem oldódnak meg konstruktív módon, soha nem egyeznek meg, ehelyett az egyik nyer, a másik veszít, vagy mindketten veszítenek.

A bajba került házasságokban többnyire a nők próbálják fenntartani, és valamelyest javítani a kapcsolatot. Ők sokkal hamarabb megfogalmazzák kifogásaikat a partnerükkel szemben. A nők szívesen beszélnek a problémákról, legalábbis a férfiakhoz képest, akik nagyon nem szeretik a nyílt konfliktusokat. Vagy lesöprik az asztalról a problémákat, vagy jó esetben racionális megoldást keresnek rá, de nem szeretik a történtek "csócsálását, a "lelkizést". Igen sokszor egyszerűen kilépnek a konfliktusból, beszüntetik a kommunikációt, ami viszont a legtöbb nőnél "kiveri a biztosítékot". Ilyenkor általában újabb konfliktust kezdeményeznek, ami persze ugyanúgy végződik - a süketek párbeszéde folytatódik, és a válság tovább mélyül.

Hogy tudtam ehhez hozzámenni...?!

Ezt követően a hanyatló kapcsolatok a lassú haldoklás állapotába kerülnek, kezdetben az ingerültség, a gyűlölet, majd egyre inkább a visszavonulás a jellemző. Ha az egyik fél - általában a férj - agresszív, ez gyorsabban véget vet a kapcsolatnak, de az is felpörgeti a végjátszmát, ha valamelyiküknek új partnere lesz. A tipikus azonban, hogy hosszú ideig fennmarad a csendes gyűlölködés, amiben már szinte semmilyen kontaktus nincs a házastársak között.

A válások legfőbb oka nem az, hogy megbocsáthatatlan dolgot követett el egyik, vagy mindkét fél, sokkal inkább a rosszul vagy sehogy sem "menedzselt" változások kezdik ki két ember közösségét. A válóperes tárgyaláson sokszor elhangzik, hogy nem is értik, miként tudtak hozzámenni ahhoz az emberhez, akitől most minél gyorsabban meg akarnak szabadulni. Lehet, hogy a házasságkötés időpontjában tökéletesen egymáshoz illettek, de időközben egyikük vagy mindketten más irányba fejlődtek, és semmit sem tettek annak érdekében, hogy a változások beépüljenek a kapcsolatba.

Az idő újraírja a párkapcsolatot

Az évek során hihetetlenül sok változáson megyünk keresztül, és a legritkább esetben mérjük fel ennek hatását a párkapcsolatunkra. Persze önmagában a változás felismerése vagy tudomásul vétele kevés a válságba jutott kapcsolat megmentésére, de adhat valamilyen kiinduló pontot. Ha ugyanis társunk változását önmagában nem kárhoztatnánk, hanem párhuzamba állítanánk a saját változásainkkal, máris kevésbé éreznénk kibékíthetetlennek az ellentéteket.

A karrier vagy éppen sikertelenség, munkanélküliség, a baráti kör megváltozása, egészségi problémák, új hobbi megjelenése, további iskolák elvégzésével nyert ismeretek, a szexuális érdeklődés és "kapacitás" változása mind olyan konfliktusforrások, amelyekről lehetne és kellene beszélni, annak reményében, hogy ezzel esetleg elkerülhetjük a válást.

A házassági terápiával foglalkozó szakemberek szerint egyébként manapság annyira gyorsan változik körülöttünk a világ, s benne mi magunk is, hogy tízévenként célszerű lenne megerősíteni a házassági fogadalmakat, legalábbis egymás között. Ezt megelőzően természetesen őszintén, önkritikusan és megfelelő humorérzékkel listát kellene készíteni: miben, hogyan változtunk mi az elmúlt évtizedben, és miként érinti ez társunkat.

www.tanulasmodszertan.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.