Kiderült, fontos-e az önkéntesség a magyaroknak

A közösségért végzett munka egyre népszerűbb Magyarországon, minden harmadik magyar önkénteskedett már, ezzel pedig európai viszonylatban élen jár az ország.

A magyar kormány követendő példaként szeretné felmutatni az önkéntességet – mondta Hornung Ágnes december 5-én, az önkéntesek nemzetközi napján. A Családbarát Magyarország Központ által alapított Önként jöttem-díj átadóján a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára arról is beszélt, milyen fontos felhívni a figyelmet azokra, akik ellenszolgáltatás nélkül segítenek másokon. 

Szintén kiemelte, hogy idén februárban több mint 12 ezer szervezet fogadott önkénteseket, és 3,6 millió felnőtt magyar végzett már ilyen jellegű munkát. "Minden munka során fontos a megerősítés, hogy helyes az irány, jó az út, hatékonyak az eszközök és nincs ez másként az önkéntes tevékenységgel sem" – hangsúlyozta az államtitkár. 

önkéntes munka, önkéntesség
Egyre több magyar vállal önkéntes munkát. Fotó: Getty Images

"Az önkéntesek nem tapsot, elismerést, anyagi ellenszolgáltatást várnak, de fontos az elismerésük és az önkéntes munka népszerűsítése. Az önkéntes munka azért jó, mert önismeretre tanít, segít megismerni, hogy miben vagyunk jók, megtanulhatunk általa csapatban dolgozni és fejleszti az empátiát is" – sorolta Szuromi-Kovács Ágnes, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője a rendezvényen.

Lelki elsősegély

Az ügyvezető beszámolt arról, hogy a 2016-ban alapított díjra a lakosság idén 54 szervezetet jelölt, közülük négyet választott ki a központ. A közönség szavazatai alapján a győztes a Végeken Egészséglélektani Alapítvány lett, ami a koronavírus-járvány ideje alatt lelkielsősegély-vonalat hozott létre pszichológusok és pszichiáterek bevonásával egészségügyi és szociális dolgozóknak, valamint telefonon és online nyújt segítséget tapasztalt védőnőkkel a gyereket nevelő családoknak. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra