Kiderült, hány magyar óvodásnak van telefonja – Sok négyéves is már mobilhasználó

Vannak olyan óvodások, akiknek már saját mobiltelefonjuk van – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) médiahasználati szokásokat vizsgáló kutatásából.

A felmérésből kiderül, hogy a gyermekek évről évre egyre korábban lépnek be a digitális világba. Átlagosan kilencévesen kapják meg első telefonjukat, és majdnem minden harmadik gyermek szinte az iskolatáskával együtt kézhez veheti az első mobilt. Érzékelhető a saját eszköz megjelenése az óvodás korosztályban is: a megkérdezett gyermekek 7 százaléka már 4-6 évesen mobilhasználó. A 7-8 évesek majdnem egyharmadának, a 9-10 évesek megközelítőleg kétharmadának van saját telefonja, ez az arány a 11-12 évesek körében pedig már meghaladja a 80 százalékot is.

két gyerek okostelefont nézeget egy kanapén ücsörögve
A magyar gyerekek átlagosan 9 évesen, de sokuk már óvodásként megkapja az első telefonját. Fotó: Getty Images

Órákat ülnek a gyerekek képernyő előtt

A digitális eszközök használatához hasonlóan a közösségimédia-jelenlét is egyre fiatalabb korban kezdődik. A gyermekek átlagosan 11 évesen regisztrálnak valamelyik közösségimédia-platformra, amelyek közül legalább egy felületen 15 éves korban már az összes kiskorú rendelkezik regisztrációval. A gyermekek szabadidejük jelentős részét képernyő előtt töltik, és ez az idő évről évre nő. A 9–16 évesek képernyőideje hétköznaponként átlagosan 2 óra, hétvégén 3,5 óra, míg a 15–16 évesek esetében ez már a napi 4 órát is meghaladja.

A kutatás eredményei rávilágítanak arra is, hogy a szülői odafigyelés csökkenti az online kockázatoknak való kitettséget, és a digitális eszközök használatára vonatkozó családi szabályok biztonságosabbá tehetik az online jelenlétet. Erre szükség is van, hiszen a gyermekek 10 százaléka visszajelöli az őt bejelölő ismeretlen személyt a közösségi médiában, ezzel szemben azokban a családokban, amelyekben előre lefektetett szabályok vonatkoznak a közösségimédia-profil kezelésére, a gyermekek mindössze 3 százaléka jelöli vissza automatikusan az ismeretleneket.

A középiskolások fele használt már MI-t

A különféle digitális szolgáltatások közül ma már a mesterséges intelligencia is nagymértékben jelen van a gyermekek életében: 72 százalékuk hallott már a MI-ről, és minden második középiskolás használt már valamilyen mesterségesintelligencia-szolgáltatást. A kutatás eredményei alapján az is látszik, hogy a gyermekek pozitívabban vélekednek a MI használatáról, mint a szüleik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +27 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így a déli országrészben átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, miközben északnyugat felől egyre többfelé csökken. A front mentén elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az északnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lehet, majd késő délutántól veszít erejéből a légmozgás.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.