Orvosmeteo: még tovább fokozódik a hőség

Sok napsütést, forróságot, helyenként pedig zivatarokat is tartogat a szerda. Az allergiásoknak is van egy rossz hírünk.

Bár lesznek az égen gomoly- és fátyolfelhők, sok napsütésben lesz részünk szerdán. Délutántól, illetve kora estétől helyenként erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés, így helyi záporokra, zivatarokra is készülni kell.

nő próbálja hűteni magát a hőségben
Még tovább fokozódik a hőség. Fotó: Getty Images

A délkeleti, keleti irányú szél jellemzően mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is kísérhetik. A legmelegebb délutáni órákban 33 és 39 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 24 és 31 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint szerdán tovább fokozódik a felmelegedés. Az ország déli harmadán-felén nagy területen 29 fok felett, de máshol is legalább 27 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet. Estefelé aztán egy közeledő hidegfront hatására az északnyugati határszélen ismét előfordulhatnak zivatarok. Az intenzívebb cellákhoz viharos széllökés, intenzív csapadék és esetleg kisebb szemű jég is társulhat.

4,3 fokot is mértek már ezen a napon

A július 10-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 4,3 Celsius-fokot 2000-ben jegyezték fel, Gagyvendégi településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2011-ben mért eredmény tartja, amikor 39,1 fokot mutattak a hőmérők Túrkevén.

Rossz hír az allergiásoknak

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint még mindig kitart a frontmentes idő, egyelőre nem várható lehűlés a Kárpát-medencében. A forróság mellett az érzékenyebbek szervezetét a csalánfélék és a pázsitfűfélék közepes-magas pollenkoncentrációja is megterhelheti. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +11 °C
Minimum: +2 °C

Nyugat felől egyre több felhő érkezik, miközben a kevésbé felhős tájakon köd képződhet. Reggelre már nagyrészt erősen felhős vagy borult, többfelé párás idő várható, gyenge csapadék azonban csak néhol fordulhat elő. Többfelé szélcsend várható.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul. Bár egy hidegfront közeledik felénk, alapvetően melegebb lesz, mint tegnap, így több tényező is okozhat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Evés után kell fogat mosni: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Mennyire ismered a fogápolásról keringő tévhiteket? Tudd meg, mi az igazság, és mi a mítosz a napi fogmosás és szájápolás körül!
kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!