A szerda többnyire erősen felhős, borult időt tartogat. Többfelé előfordulhat eső és zápor, de helyenként zivatarok is lecsaphatnak, főként északkeleten. Néhol ma is jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
Sokfelé erős, helyenként viharos lesz az északnyugati szél, ám estére már veszít az erejéből. Az északnyugati szélhez nagy területen élénk, olykor erős lökések társulhatnak. A legenyhébb délutáni órákban 16 és 21 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 14 és 19 fok közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.
A tájékoztatás szerint napközben az északkeleti területeken továbbra is előfordulhatnak intenzív záporok, zivatarok, jelentősebb mennyiségű – 15-30 milliméternyi – csapadékkal. Síkvidékeken, az Észak-Dunántúlon és a középső területeken gyakran előfordulhatnak viharos széllökések is.
4,7 fokot is mértek már ezen a napon
A július 9-én valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 4,7 Celsius-fokot 1998-ban jegyezték fel Kékestetőn. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2011-ben mért eredmény tartja, amikor 37,9 fokot mutattak a hőmérők Pécsen.
Fellélegezhetnek az allergiások
Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint ma is hidegfronti hatás terheli az arra érzékenyek szervezetét. Bár a ciklon elvonul, annak nyomában több fokkal hűvösebb levegő érkezik. A szél időnként megerősödik majd, ami jelentősen csökkentheti a hőérzetet. Az allergiások viszont átmenetileg fellélegezhetnek, a sok eső ugyanis kimossa a virágport a levegőből. A légnyomás emelkedik.