Nagyot változik az időjárás (2021.07.01.)

Az elmúlt időszakban jellemző hőség után az elkövetkező napok némi enyhülést hoznak. Ma azonban egyes megyékben még marad a kánikula.

Általában csak gomolyfelhők zavarhatják ma a napsütést, ugyanakkor a Dunántúl felett vastagabb felhősávok is megjelenhetnek - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében. Elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok az ország északkeleti, keleti területein, illetve a felhősebb nyugati részeken záporesőre lehet számítani. A nyugati, északnyugati szél nagy területen megélénkül, az északi megyékben olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között alakul - keleten a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekkel. A délkeleti, keleti tájakon a napi középhőmérséklet helyenként meghaladhatja a 25 fokot.

Az elkövetkező napokban enyhülésre és némi csapadékra is számíthatunk
Az elkövetkező napokban enyhülésre és némi csapadékra is számíthatunk. Fotó: Getty Images

Éjszaka gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég, majd nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, de a Dunától keletre még több felhő maradhat. Kezdetben a Dunántúlon még előfordulhat záporeső, majd az éjszaka második felében már csak a Dunától keletre kell záporokra, zivatarokra számítani. Az északnyugati szél élénk marad. A levegő hőmérséklete késő estére 17-23, hajnalra 11-18 fokig hűl vissza. Holnap az ország nagy részén több órára kisüt a nap, emellett fátyolfelhőkre, a délnyugati megyékben és az ország északkeleti harmadán erőteljesebb gomolyfelhő-képződésre van kilátás. Nyugaton, délnyugaton néhol, az északkeleti országrészben több helyen előfordulhat záporeső, zivatar. Az északnyugati szelet élénk, többfelé erős, zivatarok környezetében viharos széllökések kísérhetik. A nappali csúcshőmérséklet 24-29 fok között várható.

Ami a hétvégét illeti, szombaton az ország délnyugati felén gomolyfelhős, napos idő valószínű, míg az északkeleti felén erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés. Utóbbihoz több helyen záporok, zivatarok is társulhatnak, másutt viszont csak elszórtan valószínű csapadék. Az északnyugati szél ismét sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödhet. A hőmérséklet hajnalban 10-17, délután 25 és 30 fok között alakul. Vasárnap gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható. Néhol egy-egy zápor, zivatar még előfordulhat. Az északnyugati, később pedig a Dunántúlon a déli szél sokfelé élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 19, a nappali maximumok 27 és 32 fok között várhatóak.

A jövő hét csapadékosan indul. Hétfőn ugyanis nyugat, délnyugat felől megnövekedhet, megvastagodhat a felhőzet. Több helyen előfordulhat zápor, zivatar, nyugaton akár eső is. Néhány órás napsütésre leginkább az északkeleti megyékben számíthatunk. A déli, estétől a Dunántúlon az északnyugati szelet erős, zivatarok környezetében viharos lökések kísérhetik. Napközben a hajnali 13-20 fokról 24 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását és a felhős tájakon a felhőzet felszakadozását követően döntően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!