Mutatjuk, meddig tart a perzselő forróság

Ma még tombol a kánikula az országban, hétvégén azonban egy fronttal csapadék és enyhülés érkezik.

Derült, száraz időjárás várható ma, a déli, délkeleti szél is csupán az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg helyenként – olvasható a Kiderül , a Startlap meteorológiai oldala előrejelzésében. A nyugati és északi, északkeleti megyék kivételével a legtöbb helyen már 27 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet, illetve a nagyobb városokban a 28-29 fokot is elérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32-37 fok között valószínű, és késő estére is csupán 21-27 fok közé hűl vissza a levegő.

hőség, nyár, szökőkút, kutya, francia bulldog
Hétvégéig tart az igazán erős kánikula, szombattól némi enyhülés várható. Fotó: Getty Images

Eleinte szombaton is a napsütés fog dominálni, északnyugat felől azonban egy front szakadozott felhőzete érkezik az ország fölé. Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, bár az Alföldön továbbra is alacsony lesz a csapadék valószínűsége. Az északira forduló szél megélénkül, többfelé meg is erősödhet. Délután 28 és 38 fok közötti csúcshőmérsékleteket mérhetünk: a nyugati megyékben az alacsonyabb értékekkel.

Fátyol- és gomolyfelhők mellett vasárnap is számíthatunk több-kevesebb napsütésre, ugyanakkor átmenetileg erősen felhős területek is előfordulhatnak. Elszórtan várható csapadék zápor, zivatar formájában. Az északi, északkeleti szél többfelé erős lesz. A hajnali 14-21 fokos minimumokról napközben 25-33 fokig emelkedik a hőmérséklet. Nyugaton lesz a hűvösebb, délkeleten a melegebb.

Számottevő változás ezután a jövő hét elején sem várható a meteorológusok szerint. Változóan napos és felhős időben lehet részünk, sokfelé élénk vagy erős északi, északkeleti széllel. A hőmérséklet hajnalonként 12-20 fok közé hűl vissza, és hétfőn 25-33, kedden már csupán 24-30 fok között maximumokra van kilátás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, viszont párássá válhat a levegő, köd képződhet. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket a keleti, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra