Stroke: elérhető a védelem (2)

A stroke nem gyógyítható betegség, viszont kialakulása megelőzhető az életmód változtatásával és gyógyszeres kezeléssel. A kutatások azt is bizonyították, hogy a vas- és káliumszintre való odafigyelés szintén segít elkerülni a szélütést.

A stroke nem gyógyítható betegség, viszont kialakulása megelőzhető az életmód változtatásával és gyógyszeres kezeléssel. A kutatások azt is bizonyították, hogy a vas- és káliumszintre való odafigyelés szintén segít elkerülni a szélütést.

Ugyan az életkor növekedésével megnő a stroke kialakulásának veszélye, ennek ellenére ez a betegség nem csak időseket érint: az ezzel szembesülő emberek körülbelül egynegyede 60 év alatti. A probléma előfordulása 25 százalékkal magasabb a férfiak, mint a nők körében, és ismert az is, hogy rizikóját egyes betegségek is növelhetik.

Ezek egy része az életmóddal van összefüggésben, de emellett már bizonyított az is, hogy a családban előforduló agyi érbetegség szintén növeli a rizikót. Utóbbiakból az is következik, hogy a szélütés kialakulásában szerepet játszó tényezők egy részére az embereknek lehet ráhatása, míg a másikra nem.

A jó hír az, hogy a befolyásolható tényezők csökkentésével drasztikusan csökkenthető a stroke kockázata. Azoknak, akiknél már előfordult stroke, különösen figyelniük kell a prevencióra, lévén esetükben egy újabb szélütés kockázata tízszeresére nő.

Magát a megelőzést több módon is segíteni lehet. Az egyik ilyen módszer az úgynevezett antiaggregációs kezelés, ami gyógyszeresen és a műtéti beavatkozással is lehetséges. A gyógyszeres kezelésen azoknak is érdemes elgondolkodniuk, akiknek korábban szélütésük ugyan még nem volt, de TIA-n már átestek. Utóbbi a transiscaemias attack rövidítése, és olyan átmeneti vérhiányos rohamot jelent, ami tulajdonképpen egy "mini stroke". Ezt azért lehet fontos, mert az új kutatások már bizonyították, hogy az ilyen terápiák jelentősen csökkentik a stroke kialakulásának rizikóját azoknál, akik az előzőekben már átestek valamilyen agyi történésen.

Ha a baj mégis megtörténik, illetve a tünetek alapján fölmerül ennek gyanúja, akkor azonnal mentőt kell hívni. Ez azért fontos, mert a szélütés utáni első órák a túlélés és a maradandó károsodások elkerülése szempontjából nagyon fontosak. Ilyenkor az érintetteket mihamarabb stroke centrumokba kell szállítani, ahol megtörténhet szakszerű ellátásuk. Így lesz a legnagyobb esélyük arra, hogy a szélütésből szövődmények nélkül épüljenek fel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadozás a déli órákig még a déli megyékben is, majd egyre inkább csak az északkeleti, keleti tájakon fordulhat elő. Délután az északkeleti, keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A hőmérséklet csúcsértéke nagyrészt 9 és 12 fok között alakul, de a keleti és déli naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb, az északnyugati, nyugati vidékeken pedig alacsonyabb értéket is mérhetünk. A késő esti hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra