Miért jó részt venni klinikai kutatásokban?

A klinikai kutatások nem csak a betegségek egyre hatékonyabb kezelése miatt lehetnek fontosak.

A klinikai kutatások által a legjobb készítmények már a patikába, illetve a használatba kerülés előtt is segíthetnek a betegeknek. Ezért jelentenek komoly előnyt mindazoknak, akik részt vesznek ilyen vizsgálatban.

  • Jelenleg a világon több mint 7000 gyógyszer klinikai kutatása van folyamatban.
  • A vizsgálatok közül 1800 daganatos betegségek hatékonyabb terápiáját célozza.
  • Az 1960-as évek óta több mint 10 évvel nőtt a várható élettartam, ami nagyban köszönhető az új gyógyszereknek is.
  • Egy új készítmény kifejlesztése jellemzően 6-12 évig tart.
  • A HIV-fertőzöttek halálozási rátája 1980 óta 80 százalékkal csökkent az egyre hatékonyabb gyógyszeres kezelésnek köszönhetően.
  • Jelentősen csökkent a daganatos betegségek halálozás aránya is: ez esetben 1990 óta 20 százalékos volt a javulás.
  • A Hepatitis C kezelésében hatalmas áttörést hozott a gyógyszerkutatás: a korábban nagy eséllyel végzetes betegség halálozási aránya 95 százalékkal csökkent az új készítmények kifejlesztése óta.

  • Klinikai kutatások nélkül nem léteznének biztonságos, hatékony gyógyszerek

    Ahhoz ugyanis, hogy ezek megszülethessenek, sok éves klinikai vizsgálatot kell lefuttatni. Ilyen feladat sajnos még bőven van, hiszen rengeteg olyan betegség létezik, amelynél a mainál hatékonyabb gyógymódra lenne szükség. Ezek kifejlesztése rendkívül nehéz, pénz- és időigényes, van tehát mit ünnepelni a klinikai kutatások világnapján, van mire fölhívni az emberek figyelmét. Már csak azért is, mert akik ilyesmibe bekapcsolódnak, nemcsak a legkorszerűbb készítményeket érhetik el hamarabb, hanem az új gyógyszerek megszületése által mások kezelését is könnyíthetik. Magyarországon háromszáznál több ilyen vizsgálat zajlik, több ezer betegnek nyújtva lehetőséget új készítmények használatára. Ez esetekben az innovatív terápiák hozzáférhetővé válnak még a tényleges alkalmazás megkezdése előtt is.

    klinikai kutatás

    Mindkét félnek előnyös A klinikai vizsgálat a betegekre nézve nem jelent kockázatot, hiszen a gyógyszerkutatásban részt vevők egészségi állapotát rendszeresen ellenőrzik az orvosok. Ezek a vizsgálatok jellemzően kórházakban zajlanak, illetve jól felszerelt, magánkézben lévő vizsgálóhelyeken. A klinikai vizsgálatokból származó bevételek a kórházak működését is segítik, megkönnyítik, hogy a kutatásokban részt vevő orvosokat itthon tudják tartani.

    Jelenleg a világon több mint 7000 gyógyszer klinikai kutatása van folyamatban, közülük messze a legtöbb a daganatos betegségek gyógyítását, kezelését igyekszik segíteni. Utóbbiakból a 2017-es adatok szerint összesen több mint 1800 zajlik, de több mint 1300 olyan kutatás is folyamatban van, amelynél neurológiai betegségekre való gyógyszereket vizsgálnak. Nagy számban folynak olyan kutatások is, amelyek fertőző betegségek és immunológiai kórképek gyógyszereinek hatékonyságát nézik: az előbbiből 1250, az utóbbiból 1100 vizsgálat zajlik jelenleg is.

    Csaknem 600 olyan klinikai kutatás van folyamatban, amelynél kardiovaszkuláris problémák készítményeit vizsgálják, és több mint 500 kutatásban nézik a mentális betegségek terápiáját segítő gyógyszerek hatékonyságát is. A diabétesz kezelését segítő készítmények kutatása ugyancsak nagy volument képvisel: csaknem 500 ilyen vizsgálat is folyamatban van. Ki kell még emelni a HIV-fertőzés, illetve az AIDS még hatékonyabb kezelését lehetővé tevő készítmények kutatását: jelenleg 160 ilyen vizsgálatba kapcsolódhatnak be betegek.

    Jelentős javulás

    Az új gyógyszerek fejlesztésének fontosságát mi sem mutatja jobban, mint hogy az uniós országokban az 1960-as évek óta ezeknek is köszönhetően több mint 10 évvel nőtt a várható élettartam. Egyszerűen azért, mert azóta számtalan korábban gyógyíthatatlannak gondolt betegség vált remekül kezelhetővé, még jobb esetben gyógyíthatóvá. A változás volumenét jól mutatja az is, hogy 1980 óta 80 százalékkal csökkent a HIV-fertőzöttek halálozási aránya, 1990 óta pedig 20 százalékkal esett a daganatos betegségek halálozási rátája is. Ugyancsak jelentős javulást eredményeztek a gyógyszerek a hepatitis C esetében, ahol a halálozási arány kiemelkedő mértékben, 95 százalékkal csökkent az új készítményeknek köszönhetően.

    Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően az utóbbi évtizedekben világszerte nőtt az ember várható élettartama. Mikrokörnyezetünket hatékonyabban tudjuk szervezetünk kívánalmaihoz igazítani, egyre többünknek nyílik lehetősége az egészséges életmódra, és napról napra érkeznek azok az új terápiák , melyekkel a korábban legyőzhetetlennek tűnt betegségek is kezelhetővé válnak.

    A fejlesztéssel nagyon sok munka van, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a készítmények jóváhagyását és vizsgálatának megkezdését követően átlagosan 6-12 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a gyógyszereket széles körben lehessen alkalmazni. Mindennek komoly költsége is van: a klinikai kutatások a teljes fejlesztési költség 58 százalékát teszik ki.

    ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    őszibarack
    Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
    4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
    vérnyomás
    Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
    7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
    magnézium
    „Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +29 °C
    Minimum: +14 °C

    A nap első felében lehetnek átmenetileg felhősebb tájak is, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, majd az esti órákban északnyugat felől ismét megnövekszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúl északi kétharmadán fordulhat elő kisebb eső, zápor, a nyugati határszélen akár zivatar is. A változó irányú szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között valószínű. Szerdán nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
    kvíz
    Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.