Biciklizni szeretünk a legjobban

Második alkalommal lehetett kitölteni az Egészségtesztet. Az eredmények szerint többet mozgunk, mint két éve, a többség biciklizik, fut, vagy úszik legszívesebben, és ha csak teheti, gyalog vagy kerékpárral közlekedik.

2012-ben második alkalommal hirdette meg a HáziPatika.com a Nagy Egészségtesztet azzal a céllal, hogy felmérjük a magyar internetezők testi és lelki egészségének állapotát, szexuális aktivitását, illetve többet tudjunk meg vásárlási és táplálkozási szokásaikról, egészségtudatosságuktól. Kérdéseinkre összesen 17 214-en válaszoltak az interneten 2012 szeptemberében. A kitöltők túlnyomó többsége (81 százalék) nő volt, közel harmaduk (30 százalék) 51-60 év közötti, de valamennyi korosztály képviseltette magát.

Az előző, 2010-es felmérésünk óta a megkérdezettek egészség-önészlelése stabil képet mutat: 84 százalék jónak vagy megfelelőnek értékeli saját egészségügyi állapotát.

Többet mozgunk

A nem reprezentatív adatokból kiderül, hogy valamivel többet mozgunk, mint két éve: míg 2010-ben a válaszadók 13 százaléka mondta azt, hogy napi legfeljebb egy órát mozog, most 20 százalék adta ezt a választ. A 3-4 órát mozgók aránya 5-ről 11 százalékra nőtt 2012-ben, az 5-6 órát aktívaké 5-ről 8-ra, míg a több mint 6 órát mozgóké 7-ről 8 százalékra emelkedett.

Arra a kérdésünkre, hogy általában mit sportolnak, a válaszadók többsége most is a kerékpározást jelölte be. Arányuk azonban valamivel csökkent: két éve még 41 százalék mondta azt, hogy legszívesebben biciklizik, most csak 37 százalék. A második helyen - 2010-hez hasonlóan - a kocogás, futás végzett: a tesztet kitöltők közel negyede (24 százalék) választja ezt a mozgásformát. Ez egyébként szintén csökkenést jelent 2010-hez képest, hiszen akkor a válaszadók több mint harmada mondta azt, hogy szokott futni. A harmadik helyre azonban idén az úszás került 10 százalékkal, leszorítva a dobogóról a fitneszt (két éve utóbbi még 15 százalékkal a harmadik volt). Ezt követi az aerobic, a tánc, a jóga és a futball. Ezen kívül a válaszadók egy-egy százaléka választja a kosárlabdát, vagy valamilyen küzdősportot.

Kerékpárral a munkába

Kíváncsiak voltunk arra, hogy a tesztet kitöltők mennyire aktívak a mindennapokban: mivel járnak dolgozni, bevásárolni, hogyan intézik a mindennapi teendőiket. A válaszadók közel fele (46 százalék) állítása szerint, ha csak teheti, kerékpárral, vagy gyalog közlekedik.

Ezzel szemben 28 százalék mondta azt, hogy általában autóval jut el célállomására, míg valamivel kevesebben (24 százalék) jelölték meg válaszukban a közösségi közlekedést. Míg a fennmaradó két százalék úgy nyilatkozott, hogy szinte ki sem mozdul lakásából.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

A cukorbetegség jelei a lábon: erre a 6 tünetre kell nagyon figyelni
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
glikémiás index
Magas a vércukrod? Ezt a 7 gyümölcsöt ajánlják az endokrinológusok
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +6 °C

Nyugat felől egyre nagyobb területen növekszik meg a felhőzet, ami északon csak rövidebb ideig tart, illetve vékony fátyolfelhőzet lesz az égen. A déli országrészben vastagabb lesz a felhőtakaró, és napközben északnyugat felől csökken ugyan a felhőzet, de a déli határszélen és a Dél-Alföldön helyenként estig borult marad az ég. A Nyugat- és Dél-Dunántúlon a déli órákig eső is várható. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül.A hőmérséklet délután 13 és 18, késő este általában 7, 13 fok között várható. Anticiklonális hatással indul a hét, az elmúlt napok változékony légköri viszonyait most átmenetileg nyugodtabb időszak váltja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!