Aerobikozni sosem késő: 60 fölött a demenciát is kordában tartja

Jelentősen javult a nők mentális állapota hat hónap edzés után - derült ki a British Columbia Egyetem új tanulmányából.

Ha valaki az időskori demencia első jeleit tapasztalja magán, kutatók szerint érdemes elkezdenie valamit mozogni, a fizikai aktivitás ugyanis jó a mentális egészség szempontjából is. A szakemberek 70-80 év közötti idős nőket kértek fel, hogy vegyenek részt a kutatásban, amelynek során heti kétszer 60 perces erősítő vagy aerobik órán vesznek részt.

Kiderült, hogy a mozgás valóban segíthet, nem mindegy azonban, hogy milyen mozgásba kezd valaki. A kutatásban résztvevők közül ugyanis azok, akik aerobic jellegű edzéseken vettek részt, kevésbé reagáltak jól, mint azok, akik erősítő órákra jártak.

"A legtöbb kutatás az aerob edzések szempontjából vizsgálódott, ez a kutatás azonban összehasonlítva vizsgálta az aerobik és az erősítő edzések hatását" - mondta Teresa Liu-Ambrose a kutatás vezetője. A szakértő azt is hozzátette, hogy azoknak is jótékony hatású lehet a mozgás - nem az aerobik, hanem az erősítés -, akiknél még nem jelentkeztek a demencia tünetei, de a betegség kialakulása szempontjából a rizikócsoportba tartoznak.

A demencia hatalmas egészségügyi probléma, a világon körülbelül minden hetedik percben diagnosztizálják valakinél a betegséget.

A tanulmány a Archives of Internal Medicine oldalain jelent meg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.