A séta fiatalító hatása

Sétáljunk rendszeresen, és fél év múlva az alábbi változásokat is tapasztalhatjuk - állítják egy nemrég megjelent tanulmány szerzői.

Javíthatja a mentális képességeket

A Neurology című szaklapban nemrég jelent meg egy érdekes tanulmány, melynek szerzői szerint a séta, illetve a mérsékelt intenzitású, rendszeres testmozgás segítheti az idősebbek mentális képességeinek megőrzését, sőt, javulás is beállhat náluk. A tudományos írás szerzői 160 főt vontak be kutatásukba, akik közül mindenki 55 éves vagy annál idősebb volt. Senki sem szenvedett demenciában , de szinte mindannyian nagyjából a 90 évesek mentális szintjét közelítették meg - gondolkodásuk és memóriájuk is a koruknál rosszabb teljesítményt mutatott -, emellett szívbetegségek kockázata is fennállt náluk.

Az öregedés sokunkban felvet egy fontos kérdést: mi lesz velem, ha majd nem vág már úgy az eszem? Szerencsére az agyi leépülés egyáltalán nem szükségszerű velejárója az öregedésnek, de akkor mi történik az agyban a kor előrehaladtával? Kattintson!

A tudósok négy csoportba osztották az alanyokat. Az első csoportnak 10 perc bemelegítés után heti háromszor 35 perc mérsékelt intenzitású testmozgást írtak elő, ami séta vagy szobabiciklizés is lehetett. A második csoport tagjainak a többnyire magasvérnyomás betegeknek ajánlott DASH diétát kellett betartaniuk - ennek lényege a teljes kiőrlésű ételek, telítetlen zsírok, sok zöldség és gyümölcs fogyasztása, ugyanakkor a cukor-, a nátrium-, a hús- és a magas telített zsírtartalmú tejtermékfogyasztással óvatosnak kell lenniük a diéta követőinek. A harmadik csoportnak mind a heti háromszor 35 perces mozgást, mind a DASH diétát előírták, a negyedik csoport viszont csak előadásokat hallgatott az egészségmegőrzés fontosságáról.

Ez történik az agyunkkal, ha rászokunk a sétára
A séta a mentális képességeinkre is pozitívan hat (Fotó: 123rf)

Javulás az agy végrehajtó funkcióiban

Fél év elteltével az egyes és a hármas csoport - vagyis akik rendszeresen mozogtak - tagjainál javulás volt megfigyelhető az agy végrehajtó funkcióiban, mint például a figyelem, a viselkedésszabályzás, a szervezettség és a célok elérésére való szándék. A teszteken a hármas csoportba sorolt alanyok teljesítettek a legjobban, vagyis azok, akik egészséges étrenddel kombinálták a rendszeres mozgást. A DASH diéta önmagában nem hozott javulást, a négyes csoport tagjainál pedig tovább folytatódott a mentális képességek hanyatlása.

Képes az agy megfiatalítására

A tudósok azt is hangsúlyozták, hogy az étrendi változások és a rendszeres testedzés beiktatása nemcsak hogy megállította ezt a hanyatlást, hanem arra is képes volt, hogy megfiatalítsa a résztvevők agyát - átlagosan mintegy 9 évvel. Hogy ez pontosan hogyan és miért lehetséges, annak kiderítését később további vizsgálatokkal folytatnák. A kutatók szerint ezek az eredmények is alátámasztják, hogy az egészséges életmód is védi agyunkat az öregedés káros hatásai ellen.

Forrás: webmd.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, zavartalanul napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. Döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgás várható.Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.