Az ultrahang egy olyan, káros ionizáló sugárzással nem járó képalkotó vizsgálat, amelynek során az orvosi berendezés nagy frekvenciájú hanghullámokat bocsát ki, majd a testből visszaverődő hullámokat képpé formálja. Az echogenitás, avagy echoszerkezet azt mutatja meg, hogy az adott szövet milyen mértékben képes visszaverni a gép által kibocsátott ultrahanghullámokat – foglalta össze dr. Kreiss Ádám, az Ultrahangközpont radiológusa. A potenciálisan kóros képleteket egyrészt méretük, másrészt annak alapján lehet kimutatni, hogy a környező normális szövetétől eltérő ultrahang-visszaverő képességgel rendelkezik. Érdemes megemlíteni, hogy a különböző szövetek echogenitása más és más, így az esetlegesen kimutatott képlet echogenitása mindig relatív fogalom.
Az alábbiakban sorra vesszük, milyen kifejezések fordulhatnak elő a leleten.
- Isoechogén: a képlet a környezetével azonos mértékben veri vissza az ultrahanghullámokat. Jelenlétére például a szegélyénél megfigyelhető eltérő echogenitású sáv hívhatja fel ilyenkor a figyelmet.
- Echomentes: az ultrahang úgynevezett B-képén feketének tűnnek, mert nem vagy kis mértékben verődnek vissza a hanghullámok. A tiszta folyadékok gyakran echomentesek, mint például az egyszerű veseciszták.
- Echoszegény: ezek a területek sötétszürkének (majdnem feketének) tűnnek, mert kevés hanghullámot vernek vissza.
- Echodús: ebben az esetben az ultrahangot erősen visszaverő eltérésről van szó, mely világosszürke területként jelenik meg az ultrahang B-képen.
- Echodenz: az ultrahangot teljesen visszaveri, mögötte általában úgynevezett hangárnyékolás látszik. A B-képen fehér/kifejezetten világosszürke színként jelennek meg.
- Vegyes echogén szerkezet: a képlet echoszerkezete kevert.
Kreiss doktor szerint a páciensek leggyakoribb kérdése, hogy az echogenitás alapján lehet-e következtetni az adott elváltozás természetére, azaz hogy jó- vagy rosszindulatú képletről van-e szó. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az ultrahang morfológiai képalkotó módszer, és nem mutatja az elváltozás szövettani felépítését. Az esetek többségében emiatt nem lehet következtetni a folyamat jó- vagy rosszindulatú jellegére. Az ultrahangos vizsgálat során ábrázolt elváltozás esetenként más, illetve magasabb szintű morfológiai képalkotó vizsgálatot (CT, MR), funkcionális képalkotást (PET-CT), akár citológiai vagy szövettani mintavételt indokolhat, melyek közelebb vihetnek a pontos diagnózishoz.
A leletből az echoszerkezet/echogenitás csupán egy kiragadott részlet, az ultrahangleletet és a beteget, klinikai képet egészében kell nézni. Ezért mindig indokolt az ultrahangvizsgálat eredményéről háziorvossal vagy kezelőorvossal konzultálni. Amennyiben az ultrahang nem (illetve korlátozottan) képes kimutatni bizonyos kóros eltérést (például hasi ultrahang esetén gyomor-bélrendszeri elváltozást), a képzett kezelőorvos tisztában van a vizsgálati módszer erősségeivel és korlátaival, így a tünetek alapján (például széklethabitus-változás, vérszegénység) egyéb, specifikus vizsgálatokat írhat elő (például gyomor-vagy vastagbél tükrözést).
