Gyomorfekély első jelei: az éhgyomri fájdalom tipikus tünet

A gyomorfekély kezdetben alattomos panaszokat okozhat. Mutatjuk az első tüneteket, amelyek időben figyelmeztethetnek a problémára.

Gyomorfekélynek a gyomor vagy a nyombél nyálkahártyáján kialakuló, nyílt sebet nevezzük, amely akkor jön létre, ha a gyomorsav károsítja a védelemért felelős nyákréteget és az alatta lévő szöveteket. A leggyakoribb közvetlen kiváltó ok a Helicobacter pylori baktérium okozta fertőzés, de bizonyos fájdalomcsillapítók – főként a nem szteroid gyulladáscsökkentők – tartós használata is eredményezhet ilyesfajta panaszokat. Ezek irritálják a gyomor nyálkahártyáját, így csökken a természetes védelem a savas közeggel szemben. A dohányzás és az alkoholfogyasztás nem közvetlen okai a fekélynek, de szintén ronthatják a tüneteket és lassíthatják a gyógyulást.

egy fiatal nő ül az ágy szélén a hasát fájlalva
Fotó: Getty Images

A gyomorfekély kezdeti tünetei

A gyomorfekély tünetei sokszor nem egyik napról a másikra alakulnak ki. Előfordulhat, hogy hosszú ideig enyhe, nehezen beazonosítható panaszok jelentkeznek, sőt egyes esetekben kezdetben egyáltalán nincs tünet. Amikor azonban a szervezet már jelzéseket küld, azok gyakran összetéveszthetők különféle emésztési problémákkal. Az alábbiakban azokat a leggyakoribb korai szimptómákat mutatjuk be, amelyek gyomorfekélyre hívhatják fel a figyelmet.

  • Égő vagy tompa fájdalom: a legjellemzőbb korai tünet a felső hasi fájdalom. Ez általában égő vagy tompa jellegű, valamint a köldök és a mellkas alsó része között jelentkezik. A fájdalom hullámokban jöhet-mehet: gyomorfekély esetén gyakran étkezés után erősödik, mert a fokozódó gyomorsavtermelés irritálja a sérült nyálkahártyát. Ezzel szemben a nyombélfekély inkább éhgyomorra vagy éjszaka okoz intenzívebb panaszokat. Sok beteg átmeneti enyhülést tapasztal étkezést vagy savlekötő bevételét követően.
  • Puffadás és teltségérzet: korai jel lehet az is, ha valaki már kisebb mennyiségű étel elfogyasztása után kellemetlen teltséget érez. A gyomorfekély irritálhatja a gyomor falát, ami lassabb gyomorürülést és fokozott puffadást okozhat. Ez a panasz gyakran visszatérő, és nem feltétlenül függ össze konkrét ételekkel.
  • Gyakori böfögés és gyomorégés: a fekély kezdeti szakaszában sokan refluxszerű tünetekről számolnak be. A gyakori böfögés, savas felböfögés vagy égő érzés a mellkasban könnyen összetéveszthető az egyszerű gyomorsavtúltengéssel, ezért a háttérben álló probléma sokáig rejtve maradhat.
  • Hányinger, enyhe rosszullét: a tartós gyomornyálkahártya-irritáció hányingert is kiválthat, amely különösen éhgyomorra vagy étkezések után jelentkezhet. Ez a tünet sokszor nem erős, inkább visszatérő kellemetlenségként jelenik meg, ezért könnyű figyelmen kívül hagyni.
  • Étvágyváltozás: egyes betegeknél az étkezésekhez társuló fájdalom miatt csökken az étvágy, míg másoknál az evés átmeneti enyhülést hoz, ezért gyakrabban nassolnak.

Hogyan kezelhető a gyomorfekély?

Gyomorfekély gyanúja esetén érdemes mihamarabb orvoshoz fordulni. Ezt indokolhatja, ha a gyomortáji fájdalom tartósan fennáll, visszatér, vagy a savcsökkentők csak átmenetileg enyhítik a panaszokat. Azonnali orvosi ellátás szükséges véres hányás, fekete széklet, szédülés vagy ájulás esetén, mert ezek vérzés jelei lehetnek. Kezeletlenül ugyanis a gyomorfekély súlyos szövődményekhez vezethet, például belső vérzéshez, a gyomorfal kilyukadásához (perforáció), bélelzáródáshoz vagy akár daganatos elváltozások kialakulásához.

A kezelés célja a kiváltó ok megszüntetése és a nyálkahártya gyógyulásának elősegítése. Amennyiben H. pylori-fertőzés áll a háttérben, antibiotikumos kezelésre van szükség. Emellett az orvosi ajánlásnak megfelelően savcsökkentő gyógyszerek – például protonpumpagátlók – segíthetik a fekély gyógyulását és a tünetek enyhülését. Megfelelő terápiával a legtöbb gyomorfekély jól kezelhető és szövődménymentesen gyógyul.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A napközben képződött gomolyfelhők az esti órákban nagyrészt feloszlanak. Csapadék nem valószínű. Az északias szél fokozatosan mérséklődik.Késő estére 4 és 9 fok közé hűl a levegő. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!