Miért korpásodik a hajunk?

Még enyhébb esetben is esztétikai hibának, komfortérzésünket csökkentő jelenségnek érezzük a hajas fejbőr hámlását, korpásodását. Nézzük, milyen körülmények befolyásolják a kialakulását, hogyan kerülhető el!

A korpa a bőr mikroflórájának állapotát jelzi

A hajas fejbőr intenzív hámlását (a korpásodást) egy Pityrosporum ovale (Malassezia furfur) nevű gomba túlszaporodása okozza. Ez a gomba egyébként - sok egyéb egészségünkre ártalmatlan, hasznos illetve épp ellenkezőleg, kórokozó baktériummal és egyéb mikroorganizmussal együtt - minden ember fejbőrén megtalálható, ám normális körülmények között teljesen ártalmatlan. Ha azonban valami miatt túlontúl elszaporodik, a fejbőr felső, hámrétegének, az epidermisznek a sejtjeit fokozott osztódásra, elszarusodásra készteti, amelyek aztán összetapadva, azután parányi, pikkelyszerű formában, korpa alakjában távoznak. A mikroflóra egyensúlyának felborulásában több tényező játszhat szerepet: rossz táplálkozás, fokozott faggyútermelődés, hormonális okok, stressz, vegyi hatások.

A hajlam is számít

Korábban a korpa kialakulásáért leginkább a fokozott faggyútermelést okolták, hiszen a kórosan korpázó, gyulladt helyek faggyúmirigyekben gazdag, erősen verejtékező területeken, ill. ilyen fejbőrű embereken alakulnak ki. A legújabb eredmények alapján ma már fontosabbnak tartják a termelődő faggyú összetételét. Bizonyos lipidek, így például a koleszterin jelenléte megváltoztatja a fejbőr pH-értékét. A bőrt védő savas burok sérülésével a keletkező lúgos kémhatású környezet kedvez a bőrt irritáló gomba szaporodásának, aminek a hatására a bőr epidermisz-sejtjei fokozott mértékben kezdenek osztódni, majd éppoly ütemben, ahogyan képződtek, el is szarusodnak, és korpa formájában le is válnak a bőrfelszínről.

A kóros korpásodás kialakulásában különböző hormonok (pl. az androgének) szervezetbeni koncentrációja, éghajlati tényezők, a hőmérséklet és páratartalom is szerepet játszanak. A táplálkozás szerepe, az ideg- és immunrendszer működését befolyásoló lelki tényezők, a stressz sem hagyhatók figyelmen kívül. Valószínűsíthető, hogy az emberek 50 százaléka genetikailag is hajlamosabb a seborrheás jelenségekre, így a korpásodásra is. Nekik még gondosabban kell kerülniük a hajlamosító körülményeket, és rendszeres odafigyeléssel kell elejét venni, hogy a súlyosabb forma, a bőrgyulladással és intenzív viszketéssel járó korpásodás ne alakulhasson ki.

Férfigond is

Tapasztalat szerint a férfiakat gyakrabban sújtja ez a kellemetlenség, mint a nőket. A férfi nemi hormonok (az androgének) ugyanis hatással vannak a fejbőr faggyúmirigyeire, növelik bizonyos bőrzsírok termelődését, amelyek a Pityrosporum ovale tápanyagaiként szolgálnak, így annak túlszaporodásához vezetnek. Sok férfi hajviselete (hátrasimított, vizes kézzel, netán zselével a fejbőrhöz tapasztott haj) sem teszi lehetővé a hajszálak szellőzését, sőt, elősegíti a fejbőr egészségtelen befülledését. A szoros sapka alatti párás meleg is kedvez a gombák szaporodásának. Más befolyásoló tényezők egyformán előfordulhatnak mindkét nemnél. Így például az alkoholfogyasztás, amely a szakemberek szerint szintén elősegíti a gombás fertőzések kialakulását, így a korpát okozó gomba szaporodását is. A stressz hatással van az egész anyagcserénkre (nem véletlenül mondják a bosszús, ideges emberre, hogy "felmegy a cukra"), sav/bázis egyensúlyára, szerveink, így bőrünk működésére, védelmi rendszerére is. A hajas fejbőr faggyúmirigyeinek működését is megváltoztatják a lelki-idegi tényezők, emellett az idegeskedés miatti fokozott verejtékezés is felboríthatja a bőr védelmi rendszerét.

Az egészséges haj a helyes táplálkozással kezdődik

A táplálkozásról külön is kell szólni! Az már egyre elfogadottabb, hogy az arcbőr egészségéhez, például a pattanások elkerüléséhez bizony, egyes ételeket kerülni kell, okosan kell megválasztani élelmiszereinket. Például azt már lassan minden kamasz tudja, hogy a kóla, a cukros üdítők, az alkohol, a sok csokoládé, a zsíros rágcsák, olajos magvak túlzott fogyasztása elősegíti a bőr gyulladásos folyamatait, így a pattanásképződést is. A hajas fejbőr egészsége, a haj szépsége éppen így függ a helyes táplálkozástól. Az állati fehérjék (tejtermékek, tojás, húsok) és zsiradékok túlzott fogyasztása kedvez a faggyúképződésnek, és megváltoztatja a termelődő faggyú összetételét is, ami elősegíti a korpáért felelős gomba elszaporodását. A tapasztalatok szerint egy jól végzett tisztítókúra, "böjt" hatására tisztul a fejbőr is. Mary B. Janssen, amerikai wellness-szakértő az alábbiakban foglalja össze, hogyan kell táplálkoznia annak, aki egészséges, szép hajat szeretne. Minél több természetes, teljes értékű (minimális feldolgozottságú) élelmiszer szerepeljen az étrendjén, nyers vagy enyhén párolt zöldségek, friss gyümölcsök, teljes őrlésű gabonafélék, stb. Ha csak lehet, ellenőrzött eredetű, jó minőségű, bio terméket vásároljon húsfélékből is. Iktassa ki az étrendjéből a koffeint és a cukrot, kerülje az alacsony tápértékű, de magas kalóriájú, sok hozzáadott vegyszert, tartósítót, stb.-t tartalmazó élelmiszerek fogyasztását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Túlnyomóan felhőtlen vagy derült, napos időben lesz részünk, de az északkeleti, keleti tájakon kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szelet a Dunától keletre nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 16 és 25 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.