Védelem az édes rém ellen

Világszerte százmillióan küzdenek a kissé emelkedett cukorszint problémájával. Tenni kell azért, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegség! Aki idejében változtat az étrendjén, a szokásain, az megelőzheti a nagyobb bajt.

Az egészséges vércukorszint literenként 5,5 millimol, vagy annál kevesebb. Cukorbetegségről akkor beszélünk, ha ez az érték 7 fölött van. Nem is kevesen a kettő közötti keskeny sávban, a cukorbetegség előszobájában időznek. Akinél az orvos kimutatja a megemelkedett vércukorszintet, az a statisztika szerint öt éven belül ötvenszázalékos kockázattal válhat cukorbeteggé.

De ha odafigyel már az első jelre is, és változtat az étrendjén, a szokásain, akkor megelőzheti a nagyobb bajt, későbbre halaszthatja, egyes esetekben teljesen kivédheti a valódi cukorbetegség kialakulása. A legfontosabb a megfelelő táplálkozás és a rendszeres mozgás. Napi harminc perc aktív testmozgás és a testsúly öt-tíz százalékos csökkentése közel hatvan százalékkal csökkentheti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát!

Ennivaló

Pékáruk - elsősorban teljes kiőrlésű, magvakkal, korpával dúsított kenyereket érdemes enni, amelyekből lassabban szívódik fel a cukor. Emellett barna rizst, cukrozatlan müzlit, zabpelyhet is szabad fogyasztani.

Hús, húskészítmények - a testsúly csökkentése érdekében részesítse előnyben a sovány felvágottakat (gépsonka, sonkaszalámi, pulykasonka, aszpikos készítmények). A húsok közül bőr nélkül fogyassza a csirkét, a pulykát, a sertés- és marhahúsok közül pedig válassza a soványabb részeket. Kerülje a szalonnát, a császárhúst, a tepertőt, a zsíros kolbászokat és a téliszalámit.

Tej, tejtermékek - a legjobbak a sovány tejtermékek (1,5% zsírtartalommal), a savanyított tejtermékek, sovány sajtok, amelyek magas kalciumtartalmuk miatt is nélkülözhetetlenek.

Zöldségek, főzelékfélék, gyümölcsök - ezek alkotják az étrend alapját. Nyersen, köretként, salátának is felhasználhatja ezeket, így a fogyást is segítik. Egyen minél több gyümölcsöt is, így kiválthatja az édességeket – de jó tudni, hogy a szőlőnek, datolyának, ananásznak, fügének és minden aszalt gyümölcsnek magas a szénhidráttartalma, ezért ezeket célszerű korlátozni.

Alapszabályok

– A naponta elfogyasztható szénhidrátmennyiséget célszerű elosztani több, öt-hat étkezésre, hogy elkerülje a vércukorszint ingadozását.

– Okosabb mellőzni a vércukrot gyorsan megemelő cukros üdítőket, szörpöket, cukorral vagy mézzel ízesített teát, lekvárokat, édességeket.

– Az édes íz pótlására jól használhatók a mesterséges édesítőszerek, melyek egyre bővülő választékban állnak rendelkezésünkre.

– Jó tudni, hogy a gyümölcsök, a tej, a savanyított tejtermékek szintén tartalmaznak természetes formában cukrokat, így ezek csak korlátozott mennyiségben fogyaszthatók.

– A szőlő, a banán és az aszalt gyümölcsök nagyon magas szénhidráttartalmúak, így fogyasztásukat nem javasolják.

– Az étrend gerincét az alacsony szénhidrát- és magas rosttartalmú zöldségek, valamint a teljes kiőrlésű gabonafélék és a belőlük készült kenyerek, tészták alkossák.

– A burgonyából, rizsből készült köreteket magas szénhidráttartalmuk miatt ritkábban fogyassza.

– A száraz hüvelyesek is jól beilleszthetők az étrendbe, keményítőtartalmuk mellett rosttartalmuk is jelentős, így kevésbé emelik a vércukorszintet.

– A szokásos adagban beszámítás nélkül "szabadon fogyasztható" élelmiszerek közös jellemzője, hogy nagyon alacsony energiatartalmúak. Ide tartozik például a zöldpaprika, a retek, a paradicsom, az uborka, a fejes saláta, a fokhagyma, a gomba, a karalábé, a karfiol, a brokkoli, a cukkini, a patisszon, a padlizsán, a kelbimbó, a kelkáposzta, a kínai kel, a káposzta, a paraj, a petrezselyem, a spárga, a tök, a vöröshagyma, a póréhagyma, a sóska, a zeller, a zöldbab, a cukor nélkül készített cékla, a csalamádé, a rebarbara.

– A búzakorpa, zabkorpa főként emészthetetlen rostokat tartalmaz, ezért a vércukorszintet nem emelik, így érdemes naponta enni belőlük!

Néhány tipp

Vagdaltak készítésekor sovány húsrészeket használjon, lazításhoz zsemle helyett korpás kenyeret, búza- vagy zabkorpát.

Köretként sűrített vagy sűrítés nélküli főzelékek szerepeljenek, burgonya, rizs inkább fél adagban, kiegészítve nagy adag salátával vagy párolt zöldséggel.

Rántáshoz kevesebb olajat és rostban gazdag Graham-lisztet, habaráshoz pedig csökkentett zsírtartalmú tejfölt, kefirt, joghurtot használjon.

Bő zsírban sütés helyett válassza a zsírszegény sütési módokat (alufólia, teflon, sütőzacskó, gőzpároló, grillezés).

Tízóraira, uzsonnára főleg gyümölcsöt, salátát egyen.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!