Változásokról jelzáloghiteleseknek

Ha kétségei vannak például a referencia-kamatlábat vagy kamatperióduson belüli fix kamatozást illetően, viszont van jelzáloghitele, akkor ne hagyja most abba az olvasást, sőt utána is érdemes tovább tájékozódnia a szabályok változásáról.

Idén több jogszabályváltozás is életbe lép, amelyek szándékuk szerint a hitelszerződések átláthatóságát és előre kiszámíthatóságát szolgálják. A jelzáloggal fedezett lakossági hitel hosszú időtartama és az összeg nagysága miatt különösen fontos, hogy e hitel-megállapodások érintettjei ismerjék ezeket az érdekeiket érintő módosításokat.

Azt például, hogy 2012. április 1-jétől a pénzintézet a jelzáloghitel-szerződések megkötésekor hogyan köteles a kamat változását előre meghatározni. Vagy úgy teheti meg, hogy a kamat meghatározását referencia kamatláb változásához köti, amikor is az ügyfél által fizetendő kamatláb a referencia kamatlábból és a megadott kamatfelárból tevődik össze. A másik lehetőség szerint a kamat mértékét a kölcsönszerződésben meghatározott 3 éves, 5 éves vagy 10 éves kamatperiódus alatt rögzítik, azaz a kamatláb az adott periódusra vonatkozóan változatlan.

Jogszabály határozza meg a lehetséges referencia kamatlábakat. Forinthitel esetében referencia kamatláb lehet a 3 havi, a 6 havi vagy a 12 havi BUBOR, illetve a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározottak szerint az Államadósság Kezelő Központ Zrt. által havi rendszerességgel közzétett 3 éves vagy 5 éves állampapír-átlaghozam. Eurohitelnél és euró alapú hitelnél a 3 havi, a 6 havi vagy a 12 havi EURIBOR, svájci frank hitelnél és svájci frank alapú hitelnél a 3 havi, a 6 havi vagy a 12 havi CHF LIBOR lehet a referencia kamatláb.

Ha az árazás referencia kamatlábhoz kötött, akkor az ügyfél számára érvényes kamatláb a referencia kamatláb és a megadott kamatfelár összege. A kamatfelárat a pénzügyi szolgáltató csak bizonyos konkrétan meghatározott esetekben módosíthatja az ügyfél számára kedvezőtlenül. Ilyen eset például az, ha az ügyfél a havi törlesztőrészlettel 45 napnál hosszabb ideig késik. Vagy ha az ügyfél a fedezetül szolgáló ingatlanra kötött, a pénzügyi intézményre engedményezett vagyonbiztosítást legalább két hónapon át nem fizeti.

Ha meghatározott periódusra rögzített a kamat, akkor a hitelt nyújtó pénzügyi szolgáltató a periódusnak megfelelően változtathat az alkalmazott kamatláb mértékén. Az új kamatperiódusokban alkalmazott kamatláb mértékét hirdetményben közzé kell tenni, és az érintett ügyfeleket közvetlenül is értesíteni kell a hatálybalépés előtt legalább kilencven nappal.

A 2012 előtt kötött szerződések módosítására, újrakötésére vagy kiváltására is lehetőséget teremt a jogszabály, ha 2012. április 1-jét követően a futamidőből még több mint egy év hátravan, és az ügyfél kéri. Ha az eredeti hitel forinthitel, akkor az új is csak forinthitel lehet. Euróhitelt, euró alapú hitelt ugyanilyenre vagy forinthitelre lehet váltani. Svájci frank hitelből vagy svájci frank alapú hitelből ugyanilyen, vagy euróhitel, euró alapú hitel, illetve forinthitel lehet.

A hitelszerződés módosítására, újrakötésére vagy kiváltására vonatkozó kérelem benyújtásától számított 60 napon belül az ügyfélnek hiánytalanul a pénzintézet rendelkezésére kell bocsátania a szükséges dokumentumokat. Ha a feltételek teljesülnek, a pénzintézet nem utasíthatja el az igényt, sőt az eljárásért nem számíthat fel külön költséget, díjat, jutalékot. Fontos tudnivaló, hogy a hitelek ilyen típusú kiváltásával, módosításával vagy újrakötésével egyetlen alkalommal élhetnek az ügyfelek, és igényüket idén augusztus 31-éig írásban kell jelezni a pénzügyi szolgáltatónak. A hitelszerződés módosítását az ügyfél csak közvetlenül a pénzügyi intézménnyel intézheti, pénzügyi közvetítő nem jogosult erre.

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával
További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu,
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
magnézium szedése
Nem hasznosul jól a magnézium, ha így veszed be – Ezt az 5 hibát ne kövesd el
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +35 °C
Minimum: +18 °C

A délnyugati, déli tájakon is csökken a felhőzet. Az ország nagy részén derült idő várható csapadék nélkül. A keleti országrészben élénk marad az északias szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélárnyékos északi tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Gyenge hidegfront érkezik kedden, így a lehűlésre érzékenyek kellemetlenségeket tapasztalhatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.