Szilveszteri hagyományos étkek

Az előző héten ígértem néhány szilveszteri ételreceptet, ezeket most közreadom. Sok sikert, jó egészséget és boldogságot kívánok minden kedves Olvasómnak!

Káposztával tömött malaccomb (6 személyre)

Hozzávalók: 1 kg kicsontozott, nagyon fiatal, bőrös malaccomb, 25 dkg fehér fejes káposzta, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál kristálycukor, 1-1 teáskanál mustár, csombor (borsikafű), 1 evőkanál apróra vágott snidling, 1 mokkáskanál törött bors, ízlés szerint só.

Előkészítése: A malaccombot úgy terítem ki, hogy a húsos oldala legyen felül. Annyi húst vágok le róla, hogy a lap felülete egyenletesen sima legyen. A húslapot megsózom, és félreteszem. A levágott húst megdarálom. A káposztát lereszelem, majd az olajjal lábosba teszem. Megsózom, és befedve üvegesre párolom. Rászórom a cukrot, és kevergetve szép világosbarnára pirítom. Megborsozom, belekeverem az összes fűszert meg a mustárt.

Elkészítése: A kihűlt káposztába keverem a nyers tojást. A tölteléket a kiterített húslapra kenem, majd összecsavarva átkötözöm, mint a sonkát szokták. A roládot beolajozott alufóliába csomagolom, és az előmelegített forró sütőbe tolom. Legalább másfél órán keresztül közepesnél kisebb lángon párolom. Ezután a fóliából kibontom, és fedetlenül tepsibe téve, a levét melléöntöm. Minden oldalát addig pirítom, amíg szép piros nem lesz. Még melegen felszeletelem. (Hidegen a bőre megkeményedik, és eltörik.)

Éjféli lencseleves (6 személyre)

Hozzávalók: 30 dkg lencse, 25 dkg puha lángolt kolbász, 15 dkg bármilyen gomba, 2 dl tejföl, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, ízlés szerint só és törött fekete bors.

Előkészítése: Az étel készítését megelőző nap a megmosott lencsét beáztatom. Másnap a gombát megtisztítom és felszeletelem, a meghámozott hagymát apróra vágom, a kolbászt vékonyra karikázom.

Elkészítése: A lencsét leszűröm, másfél liternyi friss vízben puhára főzöm, majd turmixgép poharában pépesre zúzom. Fazékban az olajon megfuttatom a hagymát, beleöntöm a lencsepürét és hozzáteszem kolbászt meg a gombát. Sóval, borssal fűszerezem. Felforralom és 10 percig főzöm. Végül a kevés levessel simára kevert tejföllel összeforralom.

Sajtos borkorcsolya (1 kg)

Hozzávalók: 35 dkg reszelt sajt (minél többféle, annál finomabb), 25-25 dkg vaj és liszt, 3 tojássárgája, 1 zacskó sütőpor, 1-1 teáskanál szárított gombából darált gombapor, fokhagymapor és só, 1-1 mokkáskanál pirospaprika és törött bors; 10 dkg durvára tört mandula, fél dl tej.

Előkészítése: A vajat, a sütőporral kevert lisztet és 25 dkg reszelt sajtot keverőtálba teszek, összemorzsolom, majd hozzáadom a tojássárgájákat és az összes fűszert. Az egészet addig gyúrom, amíg tésztává nem áll össze. Lisztes kézzel nagy cipóvá formálom, és alufóliába csomagolva egy éjjelen át a hűtőszekrényben tartom.

Elkészítése: A tésztát lisztezett deszkán fél cm vékonyra nyújtom, tetejét tejjel megkenem, majd rászórom a megmaradt reszelt sajtot és a mandulát. Lisztbe mártott késsel egyforma kis kockákat vágok belőle. Lapos, széles pengéjű késsel alányúlva, egymástól kis távolságra sütőlemezre rakom, nehogy összesüljenek. Előmelegített forró sütőben aranysárgára sütöm. Azonnal leszedem a sütőlemezről, és nagy tálcán szétterítve hagyom kihűlni.

Másnaposság ellen

A másnapos gyomornak nagyon jót tesz a savanyú uborka és annak a leve, mindenfajta savanyú vagy savanykás leves, pikáns saláta vagy zöldség, de csodát tehet akár egy savanyú limonádé is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!