Szembetegek gondozása

Megszámlálhatatlanul sok szembeteg él és dolgozik köztünk úgy, hogy a mindennapjait elkísérő betegségéről csak akkor szerzünk tudomást, ha elmondja nekünk. Hogyan segíthetünk nekik a mindennapokban?

Láthatatlan szembetegségek

Kik a szembetegek? Természetesen itt most nem azokra gondolunk, akik csak egy teljesen átlagosnak tűnő szemüveget viselnek, hanem azokra, akiknek szembetegségükből kifolyólag - szemük állapotának romlását megelőzendő - oda kell figyelniük arra, hogy milyen munkát vállalnak el, mennyire terhelik meg magukat fizikailag, vagy észben kell tartaniuk, mikor kell valamilyen szemcseppet becsöppenteniük a szemükbe, s rendszeresen szemészeti kontrollvizsgálatra kell járniuk.

Az ilyen korlátokat jelentő szembetegségek száma nem is olyan kevés, így csak néhány példát említünk: megoperált retinaszakadás, retinaleválás, zöldhályog, szemfenéki bevérzés veszélye.

Ezek a betegek, ha időben szakszerű orvosi ellátásban részesülnek, s

Időskori távollátásők maguk is együttműködnek a kezelőorvosukkal, szerencsés esetben valóban látnak, és az állapotukban rejlő vaksági fenyegetettség mellett jól elboldogulnak a mindennapok világában. Azonban ehhez az ép szeműeknek is adni kell egy kis segítséget: Jó lenne lehajolni a betegek helyett, ha leejtenek valamit a földre; cipelni kell súlyos bevásárlószatyrukat; nem szabad engedni, hogy félhomályban vagy a szemet rongáló fényforrásnál, például hideg fényt adó fényforrások mellett olvassanak; a számítógépük képernyőjének képfrissítési frekvenciáját 100Hz-re kell emelni; s ha belemelegedünk a családi, baráti beszélgetésbe, bármely más tevékenységbe, figyelmeztetni kell az érintettet, nehogy elfeledkezzen a szemcsepp beadásáról.

Természetesen nem minden szembetegség ilyen észrevehetetlen. A szembetegség természetétől és súlyosságától függően különböző mértékű a látásvesztés, amely a legsúlyosabb esetekben gyengénlátást, vakságot jelent.

Szemcseppentés

Sok, különféle szemcsepp létezik. A leggyakrabban használatosak: gyulladáscsökkentők, szemnyomás csökkentők, pupillatágítók, pupillaszűkítők. Egy közös bennük: csak szemorvos írhatja fel őket, kivéve a műkönnyet, ami recept nélkül is kapható. Ez utóbbi használatát szárazszeműség esetén javasolják. Ilyen kialakulhat a számítógép képernyőjének pislogás nélküli, hosszan tartó, merev nézésétől. Általában az alsó kötőhártyazsákba kell cseppenteni. A jobbkezesek bal kezük mutató vagy mutató és középső ujját tegyék finoman, óvatosan az alsó szemhéj alá, itt érezhető is a szemgödör csontjának széle, majd az ujjat lefelé kell húzni. Az alsó szemhéj elemelkedik a szemgolyótól; amit itt belül lehet látni, az a kötőhártyazsák. Ide kell becseppenteni! A beteg a szükséges mennyiséget bele-, a fölöslegeset meg kipislogja.

Fontos!

Minden cseppentés előtt kezet kell mosni, hogy se a flakont, se a beteg arcát ne maszatoljuk össze. Arra is vigyázni kell, hogy cseppentéskor a cseppentőnyílás ne érjen a beteg szemgolyójához, kötőhártyazsákjához. A cseppentésnél - akár a beteg csöppent magának, akár valaki más - oda kell figyelni arra, hogy a csepp belemenjen a beteg szemébe, s ne csak az arcán csurogjon végig. Ezt általában a beteg érzi is. Ha mellécsöppent, cseppentsünk újra! A szemcseppet a felbontás után csak egy bizonyos ideig szabad felhasználni. Egy részüket hűtőszekrényben, más részüket szobahőmérsékleten, fénytől, naptól védve kell tárolni. Mindezeket pontosan a szemcsepphez mellékelt tájékoztatóból tudhatjuk meg. Tartsuk be a tárolási előírásokat, különben idő előtt megromolhat a készítmény! Ügyeljünk arra, hogy se a kupakot, se a cseppentőnyílást ne érje szennyeződés, mert különben befertőzhetjük a beteg szemét.

Ha többféle szemcseppet kell kapnia a betegnek, két cseppentés között legalább negyed óra teljen el, különben az egyes oldatok kimossák egymás hatóanyagait a szemből. Ugyancsak több szemcsepp esetén figyelmesen kövessük, mikor melyiket kell beadni. Nehogy összekeverjük őket, s így valamelyik kimaradjon, illetve nehogy valamelyiket többször adjuk be. A túladagolásnak káros következményei lehetnek! A hanyag szemcseppentés akár vaksághoz is vezethet: például zöldhályog alakulhat ki, azaz túl magasra szökhet a szemnyomás. A szemműtétek után általában felírnak valamilyen szemcseppet. Meglehet, hogy erre csak időlegesen van szükség, ám a gyógyulás érdekében fontos betartani az előírásokat. A szem nagyon kényes.

Ha egy családban több családtagnak is kell használnia szemcseppet, s esetleg ugyanazt (pl. műkönnyet), jobb, ha mindenkinek van saját üvegcséje. Ezzel megelőzhetjük, hogy egy esetleges szemfertőzés, szemgyulladás, akár csak egy banális kötőhártya gyulladás is az egyik családtag szeméről átterjedjen a másikéra. Mindennemű fertőzés megelőzésének alapvető módja a tisztaság és a rendszeres kézmosás.

Az egyes szemcseppeket a megkülönböztetés végett színes ragasztószalaggal meg is jelölhetjük. Minden családtagnak lehet egy saját színe. Illetve a gyengénlátó ember a különféle szemcseppeket a színek alapján könnyebben tudja megkülönböztetni.

A szemcseppek felhasználhatóságának követése végett ajánlatos a flakonra ráírni a felbontás dátumát.

A súlyosan látássérült betegek otthon és úton

Ha a súlyosan látássérült beteg tud önállóan járni, jönni-menni a lakásban, ügyeljünk arra, hogy ne legyenek a földön szanaszét szórt gyermekjátékok vagy más apró tárgyak, cipő vagy bármi, amire rálépve a látássérült családtag könnyen eleshet. Ne hagyjunk szokatlan helyen alacsony széket, sámlit, amibe belerúgva felsértheti a lábát, elbotolhat benne. A kő, a parketta ne legyen síkosra takarítva, fényesítve. Sok látássérült, ha olvasni nem is tud, a fényt azért érzékeli, s kiválóan meg tudja különböztetni a színben jól elütő tárgyakat: például a sötét asztalterítőn a világos tányért.

Igyekezzünk minél több berendezési tárgyat ilyen szemmel összeválogatni. A kontrasztos színek, a sötét és világos ellentéte a látóknak is izgalmas, stílusos színvilágot, barátságos belső tereket tudnak teremteni. Ha a látássérültet az utcán kísérgetjük, mindig előre tájékoztassuk, mi fog következni: lépcsőn le- vagy fel-; járdaszegélynél fel- vagy lelépés; előttünk egy kikerülendő fa, villanyoszlop, és közben irányítani is kell, nehogy nekimenjen valaminek. Szűk helyen a kísérőnek kell előremennie, a látássérült kezét fogva kell vezetni őt. Normál esetben van hely egymás mellett menni, ilyenkor a kísért ember felkarjába kell erősen belekarolnunk.

Ha tömegközlekedéssel utazunk, s a betegnek esetleg nem szabad rázkódnia (például nehogy újra leváljon a látóideghártyája), úgy válasszuk meg az útvonalat, hogy a jármű ne haladjon macskaköves, kátyús úton. Inkább tegyünk kerülőt.

A látássérült beteget úgy segíthetjük a különféle hivatalokban, ha figyeljük helyette a sorszámot, felolvassuk az aláírandó ügyiratokat.

A fehér bot kiválasztása

Ha a látássérültnek jár fehér bot, tájékozódjunk a választékról: van olyan merev fehér bot, (fából, fémből), amelyikre a beteg támaszkodni is tud. Ez főként időseknél lehet előny.

Az összecsukható fehér botra nem lehet ugyan támaszkodni, de tapogatásra, és annak jelzésére, hogy az illető nem lát, tökéletesen megfelel.

A rugalmas üvegszálas bot a legjobb. Rugalmasságánál fogva a legpontosabb rezgésjelet adja vissza a megérintett tárgyról. Az általunk kísért személy lehet, hogy még biztosabban érzi magát, ha egy ilyen bottal is tapogathatja az útvonalat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Az északkeleti országrész felett lévő összefüggő felhőzet csak lassan zsugorodik, gomolyosodik, egyes részeken még este is borult lesz az ég. Máshol napos, gomolyfelhős idő várható. Néhol kisebb eső, záporeső az északkeleti tájakon előfordulhat. Több helyen megélénkül az északnyugati, nyugati szél, az Észak-Dunántúlon egy-egy helyen erős lökés is előfordulhat.A maximum-hőmérséklet többnyire 17 és 21 fok között várható, de néhol egy-két fokkal magasabb, a tartósabban borult keleti, északkeleti tájakon pedig pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!