Természetes csontvesztés vagy kóros csontritkulás?
Megelőzés, kezelés
Diagnosztika
Természetes csontvesztés vagy kóros csontritkulás?
A csontritkulás a csontszövet olyan mértékű minőségi és mennyiségi csökkenését jelenti, amitől már csekély sérülés következtében is kialakulhat csonttörés.
 |
 |
Világszerte több százmillió embert sújt és hazánkban is a lakosság 7-10%-át érinti. Az utóbbi évtizedekben egyre nő a betegek száma. Ebben egyrészt nincs semmi kóros. Inkább majdhogynem örülnünk kell neki, mivel a tudomány segítségével felismerhetővé és kezelhetővé, sőt megelőzhetővé vált egy probléma, amit korábban tétlenül kellett tudomásul vennünk. Nem volt segítség a hajlott hát, a rettenetes fájdalmak, a fenyegető combnyaktörés ellen. Az is pozitívum, hogy a fejlett országokban a várható maximális életkor egyre kitolódott, ezért több nő éri meg azt az életkort, amikor a csontritkulás már panaszokat okozhat. Természetesen a betegség nemcsak a nőket veszélyezteti, az öregedéssel összefüggő csontritkulás mindkét nemnél bekövetkezik. A folyamat azonban, mely a csont teljes állományára kiterjed, nagyon lassú és fokozatos, és rendszerint hetven éves kor fölött okoz combnyak-, csigolya-, karcsont- vagy medencetörést. A nőket ezen kívül az ösztrogénhiányhoz kötődő csontritkulás is sújtja, ami a menopauza idején felgyorsítja a csontvesztést. Ilyenkor a csont belső, ún. trabekuláris része gyengül. Jellegzetes következménye pedig a csigolyák összecsúszása vagy az alkartörés.
Megelőzés, kezelés
Amikor már csonttörés is bekövetkezik, többnyire késő van, a betegség kialakult. A csonttömeget nemigen lehet visszaállítani, de természetesen ekkor sem fölösleges a kezelés, melynek célja a további csonttömeg-vesztés megakadályozása. A megelőzésnek viszont nagyon nagy szerepe van, és már fiatal korban, tehát akkor el kell kezdeni, amikor a csontok még épülnek. A betegséget csontsűrűség-méréssel lehet pontosan diagnosztizálni.
Diagnosztika
A csontsűrűség mérésére alkalmas módszerek közül leginkább az ún. oszteodenzitometriás (ODM) mérést szokták alkalmazni, mely azon alapul, hogy a kibocsátott energia a csontszöveten áthaladva elnyelődik. A mérés során az oszteoporotikus törésnek leginkább kitett helyeken, általában az alkaron mérik a csont tömegét. Minél nagyobb tömegű a csont, annál jobban elnyeli a sugárzást, minél ritkább, kisebb tömegű, annál kevesebb energiát nyel el. Az optimális csonttömeget statisztikai módszerekkel határozzák meg, és az ettől való eltérés arányos a csonttörés kockázatával. Amennyiben csontritkulás mutatható ki, laboratóriumi vér- és vizeletvizsgálatok segítségével kell tisztázni a csonttömeg-vesztés konkrét okát.
Az oszteoporózissal kapcsolatos kérdésekkel, esetleges panaszokkal a reumatológus szakorvosok foglalkoznak.
