6 kérdés - mi legyen a kézhez kapott magán-nyugdíjpénztári reálhozammal?

A kötelező magánnyugdíj-pénztárból az állami TB-rendszerbe visszatérők döntő többsége szeptember 16-áig kézhez kapja a neki törvény szerint járó reálhozamot. Jó esetben ez százezres nagyságrendű összeg is lehet.

Ha egyszerre viszonylag jelentős összeg üti váratlanul az ember markát, az bizony alkalom arra, hogy rögvest el is költse a pénzt valamire, amire már régóta hiába vágyott, vagy - rosszabb esetben - valami hosszú ideje nyugtalanító anyagi gond megoldására. Az első esetben mindenképpen, de a másodikban is erősen ajánlott megfontolni, hogy él-e a csábító lehetőséggel. Vagy inkább azt mérlegeli, hogy a kilátások mit sem javultak ebben az új helyzetben: a gondtalan nyugdíjaskor záloga továbbra is az öngondoskodás.

Ez pedig azt jelentheti, nem kellene elkölteni a nyugdíjra félretett pénzt, hanem meg lehetne tartani arra, amire eredetileg szolgált. Azt azonban mindenki tudja, hogy a pénzt be kell fektetni, ahhoz, hogy legalább megőrizze az értékét, és a célt tekintve az sem mellékes, hogy a befektetésnek biztonságosnak is kell lennie. Sokféle lehetőség kínálkozik, lássunk közülük hármat, amely megfelel e feltételeknek, és nem kíván átlag feletti pénzügyi jártasságot.

1. Mi a tartós befektetési szerződés?

Ez egy 3-5 évre szóló megtakarítási forma. Kétféle számlát nyithat: az egyiken biztonságos forintbetétet helyezhet el, a másikon kockázatosabb forint alapú értékpapír típusú befektetéseket tarthat (például: részvény, befektetési jegy, kötvény). Akár minden évben nyithat újabb tartós befektetési számlát, de a már megnyitott számlára csak a nyitás évében lehet pénzt befizetni.

2. Mik a tartós befektetési szerződés előnyei?

A szolgáltatás legfőbb előnye a hozzá kapcsolódó kamat- és árfolyamnyereség-adó mentesség, melyet a harmadik, illetve az ötödik év elteltével érvényesíthet. Sokféle befektetési termék közül válogathat, és szabadon választhatja, illetve változtathatja meg a befektetése összetételét, a kockázatviselő képessége szerint. A számla örökölhető.

3. Mi a nyugdíj-előtakarékossági számla?

Ugyanazt a célt szolgálja, mint a megszűnt magán-nyugdíjpénztári egyéni számla: a nyugdíjcélú, hosszú távú megtakarítást. A teljes, kézhez kapott reálhozammal is megnyithatja, de a számlanyitáshoz szükséges összeg legalább 5000 forint. Az után akár rendszeresen, akár alkalmilag, kisebb-nagyobb összegű megtakarításokat helyezhet el a számlán.

4. Mik a nyugdíj-előtakarékossági számla előnyei?

A befizetések összegét úgynevezett előtakarékossági támogatás is növeli. A jelenlegi szabályok szerint a számlatulajdonos adóbevallása alapján rendelkezhet az adóévben általa a számlára befizetett összeg 20 százalékának, maximum 100 ezer forintnak az adójából a nyugdíj-előtakarékossági számlájának javára történő átutalásáról. E mellett a számlán lévő befektetések árfolyamnyeresége, illetve hozama adómentes lesz a nyugdíjba vonulás esetén, ha ezt megelőzően legalább 3 évig volt nyugdíj-előtakarékossági számlája. Szabadon rendelkezhet arról, hogy a befizetett összeget milyen értékpapírba fektessék.

5. Mi az önkéntes nyugdíjpénztár?

A magán-nyugdíjpénztári változások nem érintették az önkéntes nyugdíjpénztári rendszert, az önkéntes nyugdíjpénztárak továbbra is az eddig megszokott formában folytatják tevékenységüket: lehetőséget teremtenek tagjaik számára, hogy aktív éveik alatt keresett jövedelmükből biztonságos és hatékony módon előtakarékoskodjanak nyugdíjas éveikre. Legalább 10 éves tagsági viszonyt (várakozási időt) követően fizetnek, illetve a nyugdíjkorhatár elérésével nyújtanak szolgáltatást tagjaiknak vagy azok közeli hozzátartozójának. 10 évet követően a nyugdíjba vonulást megelőzően is fel lehet venni a pénztári megtakarítást, de ilyenkor a felvett összeg egy része után személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás kötelezettsége keletkezik.

6. Mik az önkéntes nyugdíjpénztár előnyei?

Az önkéntes pénztárak legnagyobb előnye, hogy a 2011-ben nyilvántartott összeg 20 százaléka, de legfeljebb 100 ezer forint adó-visszatérítés illeti meg az önkéntes nyugdíjpénztári tagokat. Például ha a 400 ezer forintos reálhozamot önkéntes számlán helyezünk el, akkor a 2011-ről szóló, 2012-ben beadott adóbevallásban 80 ezer forint adó-visszatérítés jár. Ezt az önkéntes pénztári számlán írják jóvá. További előny, hogy számos munkáltató a béren kívüli juttatások körében lehetővé teszi, hogy munkavállalója erre a számlára kérje a megállapított összeget. A nyugdíjpénztári számlán lévő összeg örökölhető.

További cikkek a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.