6 kérdés - a casco biztosításról

Lehet valaki annyira magabiztos, hogy nem köt cascót, de a többség már a hazai utakon sem így gondolja. Még ha tényleg tud is vigyázni, és nem tesz kárt a saját autójában, a szélvédőre csapódó kőnek például akkor sem lesz felelősségbiztosítása...

Az már reálisabb kalkuláció sok esetben, hogyha mégis beüt a baj, olcsóbban kijön a kárvallott, ha zsebből fizet, mint amikor „apránként” utalja a pénzt a biztosítónak. Ha utánaszámolunk – és elég hosszú ideig szerencsénk is volt –, lehet az a számítás eredménye, hogy többet fizettünk be biztosítási díj formájában, mint amennyibe a javítás került… (Még úgy is, hogy a biztosítóknak dicséretes szokásuk díjvisszatérítéssel honorálni a kármentességet.) De azért maradjunk itt is a realitások talaján: ki hallott már olyat, hogy valaki havonta szépen, előrelátóan félreteszi azt a néhány ezer forintot, hogy majd egyben előránthassa azt az általában nem kis összeget, amikor mégis beüt a baj?

Miért érdemes casco biztosítást kötni?

Aki járt már így, jól tudja, hogy éppen elég nagy baj az, ha balszerencséje, saját maga vagy más figyelmetlensége miatt kár keletkezett az autójában, esetleg egyszerűen ellopták… Igenis jó, ha ilyenkor nem nehezíti a helyzetet annak a gondja, hogy honnan lehetne előteremteni a pénzt a javíttatásra. Akinek meg ez nem gond, annak a részleteket fizetni sem lehet az. Különösen érdemes végiggondolni a kockázatokat , ha valaki külföldre megy az autójával.

Mikor nem érdemes casco biztosítást kötni?

Nem érdemes megkötni a casco biztosítást, ha úgy ítéljük meg, hogy a fizetendő biztosítási díj aránytalanul magas ahhoz a biztonsághoz képest, amit ígér. Az autósnak joga van ezt mérlegelni, hiszen cascót kötni nem kötelező. Ez a megállapítás azonban két irányba igaz: a biztosító is sok szempontot vesz figyelembe, az autó korától a motor nagyságán át a kártörténetéig vagy a beépített extrákig, amikor kockázatát felbecsülve a biztosítási díjat kalkulálja. Megteheti még azt is, hogy elzárkózik a szerződéskötéstől, ha úgy dönt, hogy az autó túl öreg, rossz műszaki állapotú, és ezért biztosítása túlságosan kockázatos lenne.

Mit jelent az önrész?

Az önrész az a biztosítási szerződésben meghatározott összeg, melyet a járművet ért káresemény kapcsán minden esetben a biztosított fizet. Az önrészt két módon, százalékos mértékben, illetve abszolút összegben határozzák meg. Ezek közül a biztosító mindig a magasabbat vonja le. Minél magasabb az önrész, annál alacsonyabb biztosítási díjat kell fizetni.

Mire fizet a casco biztosítás és mire nem?

A korábban említett extra tartozékok például nem tartoznak magától értetődő módon abba a körbe, amit térít a casco, amely alapvetően szériatartozékokra vonatkozik. Az extrákat tehát be kell jelenteni. Általánosságban: a casco biztosítás a casco konstrukciójától függően külső tényezők által okozott károkra szól (lopáskár, töréskár, elemi kár, üvegkár), illetve a biztosított enyhén gondatlan magatartásával okozott károkra. Nem terjed ki a biztosítás háborús cselekmény, tömegmegmozdulás, terrorcselekmény, illetve a biztosított szándékos bűncselekményével okozott károkra, továbbá egyéb, a szerződésben eleve kizárt esetekre, ilyen például az autó műszaki hibája.

Milyen mértékű a kártérítés?

Ha nem áll fenn semmilyen, az érvényes szerződésben meghatározott kizáró és mentesítő ok, a biztosító biztosítási összeget fizet a cascóval fedezett károkra. A fedezeti maximum mértékét az egyedi szerződésekben határozzák meg, a gépjármű értékétől és a szerződő fél akaratától függően.

Hol érvényes a magyar casco biztosítás?

A magyar casco biztosítás érvényessége általában egész Európa területére kiterjed, de mielőtt külföldre indulnánk az autónkkal, érdemes megbizonyosodni erről. Egyes biztosítóknál lehetnek kivételek ez alól (például a volt szovjet tagköztársaságok vagy Törökország).

Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.

További információk a témában: www.mindennapipenzugyeink.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
hőségriasztás
Hivatalos: meghosszabbítják a hőségriasztást – Mikor lesz vége a kánikulának?
krónikus vénás elégtelenség
Jelek, hogy a láb vénái nem működnek megfelelően – Mutatjuk, mi a legelső tünet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +34 °C
Minimum: +18 °C

Alapvetően derült időre számíthatunk, de főleg a nyugati és az északkeleti tájakon időnként fátyol-, helyenként gomolyfelhők is lehetnek az égen. Esetleg északnyugaton még az esti órákban néhány csapadékgóc előfordulhat. Döntően gyenge vagy mérsékelt lesz a déli, délnyugati szél, amely kedd hajnalban az Észak-Dunántúlon északnyugatira fordul, és elkezd megélénkülni.Késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 22 fok között alakul, de a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken akár több fokkal alacsonyabb, míg a vízpartokon, magasabban fekvő helyeken, belvárosokban és a szelesebb északnyugati tájakon ennél magasabb értéket is mérhetünk. Hétfőn a légkörben zajló melegedés miatt melegfronti jellegű hatás érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.