Ez segít a gyerekeknek a fogyásban

Egy új kutatás igyekszik segítséget nyújtani azoknak a szülőknek, akik szeretnék, ha gyerekük fogyna egy kicsit. Háromfajta diéta közül az a legmegfelelőbb a gyerekeknek, amelyik a vércukorszint egyensúlyára törekszik.

"Tudjuk, hogy a fogyókúrák hatásosak. A kérdés most az, hogy miként lehet rávenni az embereket a betartásukra" - mondta el a kutatás vezetője, Shelley Kirk, a Cincinnati Egyetem dietetikusa és gyermekgyógyász adjunktusa.

Az Egyesült Államokban a 6-11 éves korosztály tagjainak nagyjából 20 százaléka elhízott, ami nem egyszerű túlsúlyt takar. Az arány hasonló a kamaszok körében is. A kutatás során 85 elhízott gyereket vizsgáltak a 7-12 éves korcsoportból, akik egy éven át éltek előre összeállított étrend szerint. Hetente jártak diétás tanácsadásra, kéthetente pedig edzésre az első három hónapban, a maradék 9 hónapban pedig magukra maradtak.

Nehéz a szénhidráttól búcsút venni

Az egyik fajta diéta hasonló volt a felnőttek Atkins-módszeréhez, mely a nagyon alacsony szénhidrátfogyasztást helyezte előtérbe, a megemelt fehérjebevitel mellett. Egy másik fogyókúra középpontjában az alacsony glikémiás index állt (mint a keményítőmentes zöldségek, teljes kiőrlésű magvak, baromfihús és hal), melyek fogyasztásával elérhető, hogy a vércukorszint a lehető legkisebb mértékben ingadozzon. A harmadik az adagok nagyságát szabályozta, valamint a tápanyagfajták arányát.

A résztvevők nagy általánosságban fogytak testtömeg-indexük szerint, továbbá testzsír-százalékuk is javult. A derékbőségük ugyan nem változott, de nem tudták megállapítani, hogy nem azért-e, mert közben esetleg nőttek is. Kirk elmondása szerint a legtöbb nehézséget az alacsony szénhidráttartalmú diéta okozta, míg a glikémiás indexre épülőt tartották be a legkönnyebben. A glikémiás indexre figyelő és az adagot szabályozó módszereket valószínűleg azért viselték jobban, mert ezek olyan diéták, melyeket a szülők is ismernek és könnyen betartanak.
Életmódváltók

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+4, +10 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a párásság fokozatosan mindenhol megszűnik, emellett tovább növekszik, vastagszik a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag