Megehetjük a penészes ételt?

Sok ember egyáltalán nem szereti kidobni az ételt: sok mindent még azután is jóízűen elfogyasztanak, hogy lejárt a szavatossága. Ők gyakran azt tanácsolják, hogy a penészes élelmiszert sem kell kidobni, elég, ha levágjuk róla a romlott részeket. Valóban nem ártunk ezzel az egészségünknek?

A színéről ismerhetjük meg

A penész jellegzetes, "szőrösen növekedő" gombafajták összefoglaló neve. A penész megjelenhet nyirkos környezetben a falakon, bútorokon, de a természetes lebomlási folyamatok következményeként az élelmiszereinken is. A penészes ételt elsősorban a színéről ismerhetjük meg: a penész zöldes, kékes vagy szürkés, szőrösnek, puhának tűnő foltokként jelentkezik.

Megehetjük a penészes ételt?
Zöldes színéről ismerhetjük fel a penészt. Fotó: 123rf

Levágva elfogyasztható?

A legtöbbször a sajtok, illetve a kenyér kapcsán szokás azt mondani, hogy a penészes részt levágva nyugodtan elfogyaszthatjuk a többit, ezzel ugyanis semmilyen káros egészségügyi hatásnak nem tesszük ki magunkat. Azonban a penész nemcsak az élelmiszerek felületén van jelen, hanem a "gyökereivel" annak mélyebb rétegeibe is behatol, még akkor is, ha ez szabad szemmel nem látható.

Miért veszélyes?

A penész elfogyasztása ráadásul igen kellemetlen következményekkel járhat, ugyanis a penész olyan káros, mycotoxinnak nevezett anyagot termelhet, mely a szervezetünkbe kerülve allergiás reakciókat, émelygést, hányást, vagy légzési nehézségeket is okozhat. A penész fokozza az asztmás tüneteket , de bőrpanaszokat is okozhat. A mycotoxinok egy típusáról pedig bebizonyosodott, hogy rákkeltő hatása is van: különösen a nem megfelelő módon tárolt őrölt magvakon megjelenő penész méreganyaga az aflatoxin.

Ne szagoljuk meg!

Mivel a penészt nagyon könnyű szabad szemmel is felismerni, nem javasolt, hogy a romlott ételt megszagoljuk, ezzel ugyanis a láthatatlan spórákat nagyon könnyen belélegezhetjük. Ha egy élelmiszeren nem látunk penészre utaló nyomokat, de mégis "gyanús" a külseje, például nyálkás a felülete, inkább dobjuk ki!

A penészes étel veszélyességével kapcsolatban egyetlen kivétel van: a legkeményebb sajtokról, például a parmezánról vagy cheddarról levághatjuk a penészes részt, ezeknek a belsejébe ugyanis nem tudnak behatolni a gombák. Legalább egy kisujjnyi vastagon távolítsuk el a fertőzött részt! Lekapargatni nem érdemes, mert ezzel a módszerrel csak szétszórjuk a spórákat a levegőben. A kemény sajtokon kívül azonban minden más ételt távolítsunk el, ha megpenészedtek, ezek fogyasztása ugyanis egyáltalán nem biztonságos!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.