Idősebb korunkra megjön a bizalom

Az idősebbeket gyakran mogorvának, zárkózottnak, sőt kifejezetten rosszindulatúnak ábrázolják a filmek, könyvek, sorozatok, azonban új kutatások megállapították, hogy az idő előrehaladtával jobban bízunk másokban, és emiatt jobban is érezhetjük magunkat.

"Az öregedést gyakran a veszteséggel és hanyatlással hozzák összefüggésbe, de egyre több bizonyíték szól amellett, hogy jó néhány dolog javul az idő előrehaladtával" - mondta Claudia Haase professzor, a Northwestern University Human Developement and Social Policy karának szakértője. "Kutatásaink szerint az idősebb emberek jobban bíznak másokban, ez pedig a boldogság és elégedettség érzésének növekedésével jár együtt."
Az első kutatásban 197.888 ember vett részt, 83 országból. A résztvevők életkorát és az általuk érzett bizalmat vetették össze a történelem különböző pontjain, és úgy találták, hogy szoros az összefüggés az életkor és a bizalom között, ráadásul ez nem változott, attól függetlenül, hogy mikor született valaki.

A másik kutatásban 1230 amerikai vett részt. Az eredményekből kiderült, hogy az emberek bizalma megnőtt azzal párhuzamosan, ahogy egyre idősebbek lettek - függetlenül attól, hogy mikor születtek: a negyvenes, ötvenes, hatvanas vagy hetvenes években.

Időskorban jobban bízunk másokban

Időskorban jobban bízunk másokban


A szakemberek szerint az egyik lehetséges magyarázat erre, hogy az idősebb korosztályba tartozók sokkal motiváltabbak abban, hogy segítsenek másoknak, és úgy gondolják, hogy az emberek érdemesek is erre. "Az idősebbek általában optimistábbak. Az idő előrehaladtával könnyebben megbocsájtunk másoknak, és képesek vagyunk meglátni a jót a dolgokban. Ezeket a csalódást okozó apróságokat fiatalon nehezebben felejtjük el."


A túlságosan nagy bizalomnak természetesen kockázatai is lehetnek: az idősebbek könnyebben esnek áldozatul csalásoknak. A szakemberek azonban nem találtak bizonyítékot arra, hogy a bűncselekmények rizikója visszavetné a bizalom előnyös hatásait, vagyis azt, hogy a pozitívabb hozzáállás hatására az idősebbek boldogabbak és elégedettebbek az életükkel. "Az eredményeink azt sugallják, hogy a bizalom nagyon sokat segít abban, hogy fejlődjünk az életünk során" - mondta Haase professzor.

A több nagyszabású kutatással összefüggő tanulmány a Social Psychological and Personality Science című szaklapban jelent meg. Forrás: www.spp.sagepub.com

Gerinctorna

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Melegfront

Maximum:
+7, +15 °C
Minimum:
-1, +4 °C

Hazánkban hétfon délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, főleg az ország északkeleti felén várható eső, zápor.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag