A kávénk elárulja, milyen emberek vagyunk

Rengeteg tanulmány jelent már meg a kávéról, ami annak egészségre gyakorolt hatásait vizsgálta pro és kontra. Ezt a vitát most nem döntenénk el, inkább foglalkozzunk azzal a témával, ami szintén a kutatások tárgya egy ideje, nevesen, hogy mit árulnak el az emberről a kávézási szokásai.

Tényleg más a testük azoknak, akik rendszeresen kávéznak? Itt a válasz!

Például azt, hogy azok, akik a csészében lévő folyadékot nézik, miközben isznak belőle, többnyire befelé forduló, öntudatos, céltudatos és idealisztikus típusok, míg akik a perem felett kikukucskálnak, inkább érzékenyek mások véleményére, odafigyelnek a környezetre, gondtalanok, extrovertáltak és bizalommal teliek. A kávézás közben lehunyt szem fájdalomról vagy kényelmetlenségről árulkodik, amit a feketeleves tud csak enyhíteni.

"Egy feketét, legyen szíves!"

A kávéjukat feketén fogyasztók általában konzervatív, puritán típusok, akik az egyszerű és hatékony dolgokat kedvelik. De hajlamosak a csöndességre és a morózus hangulatokra, néha távolinak tűnnek és kicsit elutasítóak is. A változásra sem mutatnak túl sok hajlandóságot.

"Egy lattét kérek!"

A tejeskávét kedvelők igénylik a kényelmet, szeretnek másoknak örömet szerezni, olvasni és megédesíteni az élet keserűségét. Önzetlenek és sokat tesznek azért, hogy másokon segítsenek, ugyanakkor túl sokfelé aprózzák szét magukat, és nem mindig törődnek megfelelően önmagukkal.
Tejjel vagy feketén issza a kávét? A jegeset szereti? A szokásai elárulják a tulajdonságait!

Tejjel vagy feketén issza a kávét? A jegeset szereti? A szokásai elárulják a tulajdonságait!

"Milyen jeges kávéjuk van?"

Akik inkább egy jeges vagy ízesített kávét fogyasztanak szívesen, igazi felfedezők, szeretnek új dolgokat kipróbálni, és maguk határozzák meg a trendeket. Kissé gyermekiek, spontánok és hatalmas a képzelőerejük. Ugyanakkor néha felelőtlenek, és nem hívei az egészséges döntéseknek.

"Koffeinmentes legyen, szójatejjel, cukor nélkül"

A különleges kritériumoknak megfelelő kávét rendelők szeretnek irányítani, és gyakran önzőek, önzőek, perfekcionisták, de ugyanakkor egészségtudatosak is. Általában jó döntéseket hoznak, de ezt a rengeteg szabály betartásával és aggodalommal telve teszik.

"Jó lesz egy sima neszkávé"

Az instant kávét fogyasztók sok szempontból konzervatívok, de szeretik a kényelmes semmittevést, az életet úgy fogadják el, ahogy van. A részletekkel kevéssé törődnek, nem terveznek túl hatékonyan és szeretik félretenni a dolgokat.
Életmódváltók

Legnézettebb videónk: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Aktuális
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Hozzászólások

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt északnyugaton, nyugaton felszakadozik a felhőzet, másutt még erősen felhős lesz az ég, délen és keleten helyenként még eső, zápor várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag