Az elhízás megváltoztatja a szív alakját

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

Jelentős különbségeket fedeztek fel német kutatók a túlsúlyos és normál testsúlyú fiatalok szívének formájában és működésében.

A vizsgálatot vezető Dr. Norman Mangner, a Lipcsei Tudományegyetem szívközpontjának kutatója megjegyezte, több vizsgálat szükséges ahhoz, hogy egyértelmű veszélyről vagy problémáról beszélhessenek. Ugyanakkor rámutatott: az elhízott fiatalok szíveinek egyes jellemzői egybeesést mutatnak a kemoterápiát kapott leukémiás gyerekek szíveivel.

A kutatási eredmények a JACC: Cardiovascular Imaging szaklapban jelentek meg, amelyben felhívják a figyelmet: ugyan azelhízásmagával vonja a szív változásait egy felnőtt szervezetben, de ezen változások jeleit már egy serdülőkori szervezetben is lehet észlelni.

Tipp

Így segíthet egy hűtőszekrény a fogyásban, olvasson tovább!

A vizsgálathoz Mangner és kollégái 101, 9 és 16 év közötti fiataltól vettek vérmintát (közülük 61 volt túlsúlyos), majd szonogramokat (kétdimenziós echokardiogramokat) készítettek szívükről, hogy annak működését is meg tudják vizsgálni.

A túlsúlyos tinédzserek szívének mindkét pitvara nagyobb volt, az oxigénben gazdag vért pumpáló bal pitvar falai pedig meg voltak vastagodva: ezen szívek ráadásul keményebben is dolgoztak, mert nagyobb vérmennyiséget kellett pumpálniuk minden egyes szívveréssel. A túlsúlyos fiatalok vérnyomása is magasabb volt (bár a teljesen normális határok között), ami pedig koleszterolszintjeiket illeti, több "rossz" LDL és kevesebb "jó" HDL koleszterolt mutattak az eredmények.

A JACC szaklap nemrégiben egy másik tanulmányt is publikált, amelyben az olvasható: könnyebben alakulhat ki bal oldali ventrikuláris hipertrófia (azaz a bal szívpitvar falának megvastagodása) olyan emberben, aki túlsúlyos és magas a vérnyomása.

A kövér fiataloknak nagyobb méretű a szíve?

A kövér fiataloknak nagyobb méretű a szíve?


Az ezen tanulmányhoz kommentárokat fűzött Dr. Sheldon E. Litwin kardiológus elmondta: a pitvarfalak súlyának megnövekedése szívproblémákhoz vezethet, ha pedig a szívfal vastagsága miatt megkeményedik, az pangásos szívelégtelenséghez is vezethet. Ugyanakkor azt is hozzátette: a bal pitvar falának vastagodása évtizedeket vehet igénybe, úgyhogy ez problémát eddig csak a 70-80 éves emberek életében jelentett.

Ha a fiatalok már most magas vérnyomással küszködnek, a szívroham 20-30 évvel hamarabb esélyes életükben, bár esélyeiket alaposan csökkenthetik mind azzal, ha lefogynak, mind pedig a rendszeres sporttal, ugyanis az egyszeri lefogyás nem tünteti el egyik napról a másikra sem a magas vérnyomást, sem pedig a koleszterolproblémákat.

Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32877

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+17, +24 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a reggeli párásság megszűnik, a köd, illetve a belőle képződött rétegfelhőzet is fokozatosan ritkul, zsugorodik.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag