Nincs ellenanyagom, nem vagyok védett?

Az emberi erőforrások minisztere szerint nem igaz, hogy ha nincs, vagy alacsony mértékű az ellenanyag a szervezetünkben, akkor nem vagyunk védettek.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, hogy az alacsony ellenanyagszint nem jelenti azt, hogy valaki nem védett a koronavírus ellen. Arról tájékoztatta az ATV -t, hogy még májusban kezdték el vizsgálni az immunitás két komponensének, a sejtes immunitás és a humorális immunitás kialakulását 4500 ember esetében. Az oltások előtt és után 30 nappal, valamint a második oltás után harminc nappal és három hónappal végeztek méréseket.

kasi
Zehra Zumrut Selcuk (b) török családügyi miniszter és Kásler Miklós (j) emberi erőforrások minisztere egy megállapodás írnak alá. Fotó: Getty Images

A miniszter szerint a magyar szakértők bizonyítékot szereztek, hogy önmagában a celluláris immunitás és a humorális immunitás sem jellemzi a szervezett védettségi állapotát. Azt mondta, hogy:

Tehát tessenek kedvesek befejezni azt az érvelést, hogy ha nincsen ellenanyagom, nem vagyok védett, ha alacsony az ellenanyagom, nem vagyok védett... Ez tételesen nem igaz.

Szerinte mind az öt vakcina esetében jelentősen emelkedett a humorális és a sejtes immunitás, az mRNS-alapú vakcináknál az előbbi emelkedett gyorsan. Sinopharm esetében is folyamatosan nőtt az ellenanyag-termelődés, míg a Szputnyiknál az összes többihez viszonyítva végig nagyon magas szinten maradt, és alig csökkent. Arra nézve nincs adat, hogy hol van az a határ a humorális vagy a sejtes immunitás esetében, ami felett biztos a védettség, ez egyénenként is változó lehet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Élet anafilaxiával

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

A fátyol-, majd a déli óráktól képződő gomolyfelhők mellett napos idő valószínű. Északkeleten, keleten fordulhat elő néhol zápor, esetleg egy-egy zivatar. A délnyugati szél megélénkül, több helyen meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között várható. Késő estére 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra