Aggasztó, mivel nem törődnek a gazdag országok

Afrika szegényebb országai a legtöbb tehetős ország előtt járnak a tiszta levegő egészségügyi előnyeinek felismerésében.

Egy felmérés a többi között Nigériát, Elefántcsontpartot, Malit, Togót és Ghánát is előkelő helyen említi azon országok között, amelyek az ENSZ-nek benyújtott, éghajlatváltozást kezelő terveikben kitérnek a légszennyezés problémáira. A Globális Klíma- és Egészségügyi Szövetség (GCHA) jelentése szerint az első tizenöt országból tizennégy alacsony vagy közepes jövedelemmel rendelkező ország, az élen Kolumbiával és Malival.

Az ENSZ-nek benyújtott 170 terv közül csupán 51 említette a légszennyezés káros hatásait, tehát vagy 6 milliárd ember él olyan országban, amelynek nagyobb figyelemmel kellene lennie a tiszta levegő és az éghajlat kapcsolatára. Számos országban pedig annak ellenére magas a légszennyezésből fakadó halálozások száma, hogy ezen országok jól szerepeltek a felmérésen.

szmog, légszennyezettség, Los Angeles látkép
Kevés figyelem jut a kültéri légszennyezettség elleni küzdelemre a világ országaiban. Fotó: Getty Images

„Az, hogy több tervezetből is kimaradt a légszennyezés kérdésköre, nagy kihagyott lehetőség a bolygó, az emberek és a gazdaság számára” – mutatott rá Jessica Beagley, a GCHA egyik vezetője. A GCHA jelentése szerint a megújuló energia vagy a főzéshez használt tisztább tüzelőanyag alkalmazása – és az így tisztább levegő – javíthatja az olyan problémáktól szenvedők állapotát, mint az asztma és különféle szívbetegségek.

Egy közelmúltban közzétett, a globális levegőminőség finanszírozási helyzetéről szóló jelentés kimutatta, hogy 2015 és 2021 között az összes nemzetközi fejlesztési támogatás mindössze 1 százaléka – mintegy 6300 milliárd forint – ment csak egyértelműen a kültéri levegőszennyezés elleni küzdelemre, és ez idő alatt a nemzetközi éghajlatvédelemért fenntartott pénzek csupán 2 százalékát fordították a probléma megoldására. A GHCA szakértői szerint a pénzügyi támogatás hiánya a légszennyezés csökkentésének elérése felé az egyik legnagyobb akadály, így ezt sürgősen orvosolni kell.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott frontális felhőzet tovább halad kelet, délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak a nyugati és északi tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet zömmel 13 és 18 fok között alakul, míg késő estére 3 és 12 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!