Öltözzünk pirosba február 15-én!

A Szemem Fénye Alapítvány harmadik Öltözz pirosba! akciójával ismét egy közösségi, karitatív megmozdulásra és egy egyszerű támogatási lehetőség megvalósítására invitál mindenkit.

A koncepció idén is egyszerű: a résztvevők viseljenek egy piros ruhadarabot , vagy kiegészítőt és töltsék el a napot együtt, jókedvűen, a piros szín és a jótékonykodás jegyében. Február 15-én egyenek piros ételeket, igyanak piros italokat, készítsenek ilyen színű műalkotásokat. Ezzel fejezzék ki szolidaritásukat a Szemem Fénye Alapítvány pártfogoltjai, a súlyosan beteg gyermekek felé. Majd adományozzanak kétszáz forintot: amivel a pécsi Dóri Ház - Magyarország első gyermekhospice házának - működését támogatják.

A szervezet 2011 novemberében tartotta első Öltözz pirosba! kampányát. Egyetlen napon több mint 170 közösség, több mint ezer ember öltözött pirosba és támogatta a Szemem Fénye Alapítvány gyermekhospice házainak működését. A kampányban 27 cég, 5 óvoda, 10 felsőoktatási intézmény, 37 általános iskola, középiskola és gimnázium vett részt. 97 közösség, köztük fitnesz csoportok, patikák, rendőrkapitányságok dolgozói, nagycsaládok, kisebb-nagyobb baráti körök vették elő piros ruháikat, kiegészítőiket és járultak hozzá az akció sikeréhez. Közel 200 fénykép érkezett be az alapítvány munkatársaihoz, amelyek megmutatták, hogy milyen élményt nyújtott számukra ez a karitatív nap. Egy évvel később 2 504 690 forint gyűlt össze a kétszázforintos felajánlásokból. Ehhez az akcióhoz több mint 140 közösség csatlakozott. Huszonnégy cég munkahelyi csapata, negyvenegy oktatási intézmény öltözött pirosba. Ebben az évben is több magánszemély, sportkör és kórházi osztály vett részt a karitatív megmozdulásban.

Az összegyűjtött pénzből az alapítvány a gyermekhospice házak felszerelését fejlesztette, ápolási ágyakat vásároltak. A gyógytornászok munkáját segítve multifunkcionális félgömböket és dynairt (instabil felületet biztosító, levegővel felfújt speciális gumikorong) szereztek be a gyermekek mozgáskoordinációjának és egyensúlyának fejlesztésére. Az adományok lehetőséget biztosítottak arra is, hogy a szervezet munkatársai karácsonyi ajándékkal lepjék meg azokat a gyermekeket, akik korábban már lakói voltak valamelyik gyermekhospice házuknak, és akikkel a beteg gyermekeket szállító szolgáltatásuk révén kapcsolatban álltak.

"A résztvevők adománya (pénzösszegtől függetlenül) szavakkal kifejezhetetlen segítséget jelentett a gyermekhospice házak lakóinak" - mondta az egyik főszervező, Czétényi Anita. "Elsősorban azért, mert felbecsülhetetlen szeretetet, erőt, és vidámságot közvetített feléjük! A gyermekhospice házak működtetésének segítése mellett az akció célja az volt, hogy összehozzuk a munkahelyi közösségeket, barátokat, családokat egy közösségépítő program megvalósítására."

A szervezők kérnek mindenkit, jelezzék részvételi szándékukat intézményük, közösségük nevének, címének, telefonszámának és email-címének elküldésével Vas Krisztinánál a [email protected] email-címen keresztül.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A pára- és ködfoltok feloszlását követően napos idő várható - főképp a középső országrészben - gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az északias szél többfelé - leginkább az Észak-Dunántúlon és a Tiszántúlon - megélénkülhet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Kedden nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!