Közel 500 ezer forint a bruttó átlagkereset itthon

Augusztusban 497 200 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 507 000 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, míg a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 342 900 forintot ért el. A bruttó átlagkereset 16,6 százalékkal, a nettó átlagkereset 17,3 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban – közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá – jegyezte meg a jelentés. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 330 600 forintot ért el, 16,6 százalékkal nőtt. A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 472 200 forintra becsülhető, 15,6 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

átlagkereset, fizetés
A KSH szerint augusztusban 497 200 forint volt a bruttó átlagkereset. Fotó: Getty Images

A reálkereset 0,9 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző évhez mért, 15,6 százalékos növekedését figyelembe véve. A bruttó kereset mediánértéke 402 200 forintot ért el, 15,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, azaz reálértéke változatlan maradt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 280 200 forint volt, 17,5 százalékkal felülmúlta a tavaly augusztusit. A vállalkozásoknál 16,2 százalékkal 507 400 forintra nőtt a közfoglalkoztatottak nélkül számolt bruttó átlagkereset, a költségvetési szférában 15,1 százalékkal 501 700 forintra.

Ezek magyarázzák a növekedést

Január-augusztusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 503 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 400 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 000 forintot tett ki.

A jelentős mértékű növekedést elsősorban a honvédelmi és a rendvédelmi hivatásos állomány hathavi illetménynek megfelelő szolgálati juttatásának februári kifizetése, az úgynevezett fegyverpénz, az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések, valamint a minimálbér és a garantált bérminimum emelése magyarázzák – tette hozzá a KSH.

A rendszeres bruttó átlagkereset 459 100 forintra becsülhető, 14,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 462 400, a költségvetésben 441 500, a nonprofit szektorban 488 600 forintot ért el, ami 13,4, 14,9, illetve 30,5 százalékos növekedés az előző évhez viszonyítva. A nonprofit szektor átlagot meghaladó rendszereskereset-növekedéséhez hozzájárult, hogy 2021. augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott, így az év első felében még jelentős bázishatás érvényesült.

A reálkereset 6,1 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző évhez mért, 10,7 százalékos növekedésével számolva. A bruttó kereset mediánértéke 394 500 forint volt január-augusztusban, ez 14,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 273 500 forintot tett ki, 16,3 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

A vastagabb felhőzet fokozatosan délnyugat, nyugat felé halad, csak lassan szakadozik, közben északkeleten a gomolyok estére feloszlanak, de addig néhol kisebb záporeső előfordulhat belőlük. Az északias szelet estig még helyenként élénk lökések kísérik.Késő estére többnyire 2 és 11 fok közé hűl le a levegő. Bár nem érvényesül markáns fronthatás, a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!