Újabb díjtételeket vezetnek be a francia egészségügyben

A francia kormány óvatosságára jellemző, hogy az adott reformlépéseket azzal indokolta: fedezetet kell teremteni az Alzheimer-kór és a rákos betegségek, illetve az elfekvőben sínylődő betegek jobb ellátására. Az új költségeket a már meglévő vizitdíjon, kórházi napidíjon és műszeres vizsgálati hozzájáruláson felül kell fizetni.

Modellváltást sejtetnek a jövő évi francia egészségügyi büdzsében érvényesítendő - egyelőre inkább jelképes értékűnek tekinthető - változtatások, amelyek révén növelik a betegek önrészesedését egyes gyógyászati költségekben, másrészt kiterjesztik a biztosító pénztárak szerepét magának az ellátásnak a szervezésében. Bár Roselyne Bachelot szakminiszter ez irányú terveinek több eleme már néhány héttel ezelőtt köztudottá vált, a sajtóban folyó polémia arra utal, hogy a közvéleményben valójában csak most tudatosult: itt gyökeres fordulat következhet a szolidaritási elvű ellátás még 1945-ben megfogalmazott rendszeréhez képest.

A pénzügyi horderejüket tekintve jövőre még csekély súlyú intézkedések részeként januártól 50 eurócent felárat kellene fizetni minden doboz gyógyszerért, és ugyanennyi lenne egyes paramedikális beavatkozások (gyógytorna, akupunktúra stb.) pótdíja, továbbá két eurót kellene kiegészítőleg leróni a betegszállításért, mindezt családonként és évente maximum 50 euró erejéig. A befizetendő öszszegeknek "átalány"-jelleget ad, hogy a tételek nem igazodnak sem a gyógyszer értékéhez, sem a betegszállítási útvonal hosszához (ezt a franciák által használt "franchise médicale" megjelölés is sejteni engedi).

A lépés kezdeti jellegét mutatja, hogy belőle jövőre mindössze 850 millió euró körüli bevételre számít a francia társadalombiztosítás, ez a mostani reformok után még mindig messze elmarad a rendszer 8,9 milliárdosra tervezett 2008-as hiányától. Az eljárás kísértetiesen emlékeztet a lopakodó fiskális politika azon - Kelet- és Közép-Európában is ismert - elvére, hogy "ki kell találni, alacsony szinten be kell vezetni, majd emelni kell". A francia kormány óvatosságára jellemző, hogy az adott reformlépéseket azzal indokolta: fedezetet kell teremteni az Alzheimer-kór és a rákos betegségek, illetve az elfekvőben sínylődő betegek jobb ellátására. Az új költségeket a már meglévő vizitdíjon, kórházi napidíjon és műszeres vizsgálati hozzájáruláson felül kell fizetni.

A francia egészségbiztosítási pénztárak szerepének kiterjesztését legfőképp az sejteti, hogy az intézményeknek nagyobb szerepük lesz az ellátás regionális szervezésében. Jogokat kapnak például arra, hogy a fiatal orvosokkal kötendő megállapodásokkal - vagy ilyenek megtagadásával - orientálják a pályakezdőket a gyérebben ellátott körzetek felé. További regionális átszervezés keretében összevonnak nagyobb technikai felszereltséget igénylő, szakosított kórházi részlegeket.

Szorgalmazzák továbbá, hogy a jobb alapszintű ellátást több orvos tevékenységének időbeni, területi és szakmai koordinálásával szervezzék meg, ezzel tehermentesíteni lehetne a kórházakat, ami kísértetiesen emlékeztet az osztrákok által meghonosítani tervezett "ambuláns centrumokra" (VG, október 10., 4. oldal). A soron következő reformokból a gyógyszertáraknak is kijut, miután számukat először befagyasztani, majd csökkenteni szeretnék, első lépésként pedig megtiltják, hogy két patika összevonásával jogcímet teremtsenek egy új nyitására.

Az árulkodó jelek láttán sokasodnak a polemikus cikkek a francia sajtóban. A Le Monde egy vezető gazdaságkutató intézet munkatársától egyenesen azt kérdezte: vajon "Nicolas Sarkozy, az Egyesült Államok nagy csodálója, nem viszi-e el az egészségügyi ellátást az amerikai rendszer irányába, ahol az állampolgárok ki vannak szolgáltatva a nagy biztosítók kénye-kedvének?" Válaszában a kutató, Pierre Volovitch kijelentette, ha ez történik, akkor "az katasztrófát jelentene, mert ott a hatalmas költségekhez viszonyítva gyenge eredményekkel gyógyítanak".

(2007.10.11. 10:39)

VG - Világgazdaság

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +4 °C

Hazánk nagy részén derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak kora délelőttig a délnyugati országrész fölött, illetve délután az északkeleti harmadban lehet több felhő az égen. Az északkeleti határszélen késő este egy-egy helyen záporos csapadékgóc kialakulása sem kizárt. A délnyugati országrész kivételével ismét sokfelé kísérik erős lökések az északi, északnyugati szelet.A hőmérséklet délután 15 és 20, késő este 8, 14 fok között valószínű. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!